Utolsó útjára kísérték dr. Kálmán Attilát


2015-11-22 21:29:16  | cikk: HuHa  | 


Utolsó útjára kísérték dr. Kálmán Attilát főképe
Ma délután kísérték utolsó útjára Tatán a 77 esztendős korában, hosszú, türelemmel viselt betegség után október 28-án elhunyt Dr. Kálmán Attilát, a Pápai Református Kollégium Gimnáziumának egykori igazgatóját. Búcsúztatásán részt vett az intézmény delegációja, a várost dr. Áldozó Tamás polgármester képviselte.

Kálmán Attila 1938. október 22.-én született Budapesten. 1957-ben a Tanítóképző Főiskolán, majd a Szegedi Tanárképző Főiskolán matematika–fizika szakos diplomát, 1968-ban matematika–ábrázoló geometria szakos oklevelet és doktori fokozatot is szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. 1956-tól 1960-ig a dányi, 1965-ig a kistarcsai általános iskolában tanított, 1968-ig Budapesten, majd 1990-ig a tatai Eötvös József Gimnáziumban volt tanár.

1994-ben a Pápai Református Kollégium Gimnáziumának igazgatója lett, ahonnan 2005-ben visszatért Tatára, ahol a pápai iskola kihelyezett, később önállósult intézményét, a Tatai Református Gimnáziumot vezette 2011-ig. Bölcsessége, igazságérzete, alázata és elkötelezettsége intézményvezetőként minden ott tanuló és dolgozó számára példaértékű volt. Harmóniát és családias légkört teremtett az iskola falain belül, s azon igyekezett, hogy abból a lelki és szellemi többletből, melyet a gimnázium adott ki-ki haza is vihesse, otthonába, családjába ezt a szellemiséget. Mindig nyitott volt az emberek gondjaira, a közösség ügyeire, és önzetlenül kész volt a szolgálatra. Igazi, vérbeli pedagógus volt, akit kollégái, tanítványai tiszteltek, szerettek.

Az 1980-as évek végén fordult a politika felé, bár sosem tartotta magát politikusnak. Alapító tagja volt az MDF-nek, 1990-94 között Tata országgyűlési képviselőjeként tevékenykedett, 1991 és 1994 között művelődési és közoktatási államtitkár volt. Szerepet vállalt az 1950-es években államosított egyházi iskolák visszaszolgáltatásában és a nemzeti alaptanterv előkészítésében. A szó legjobb értelmében volt politikus: alkotó részese a szabad Magyarország megszervezésének, a korszerű és elkötelezett iskolapolitikának. Pápai munkássága idején a 2002-ben megalakult Pápai Polgári Kör első elnökeként is tevékenykedett, vezetése alatt vált a kör a város legnagyobb létszámú civil szervezeteinek egyikévé.

A világi mellett felelős egyházi szolgálatot is vállalt a Dunántúli Református Egyházkerület főgondnokaként, valamint a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi elnökeként.

Úgy vélte, hogy azok tudnak igazán tenni valamit a nemzetért, a hazáért, akik tiszta és őszinte lélekkel és elmével tudnak és akarnak hatni, cselekedni és teremteni. Életművét több alkalommal elismerték. 1984-ben Beke Manó díjjal, 1999-ben Gábor Dénes-emlékéremmel, 2003-ban a Magyar Köztársaság Elnökének Érdemérmével, 2007-ben Tata Város Zsigmond Király Díjával, 2008-ban Rátz Tanár Úr Életműdíjjal, 2010-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével, 2015-ben pedig Eötvös Díjjal.

forrás: kormany.hu

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!