A szalag feltűzése büszkeséggel tölt el benneteket…


2015-11-22 10:26:29  | cikk: Babos Petra  | 


A szalag feltűzése büszkeséggel tölt el benneteket… főképe
A református templomban kezdődött a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakközépiskolájának hagyományos szalagtűző ünnepélye szombat délután. A végzős diákok már hónapokkal ezelőtt lázasan készültek a zenés-verses összeállítással, melyben rövid utazást tettek föld és ég között. Torma Ákos osztályfőnök a műsorról elmondta, a mostani önvallomásaikban az álmodozás és számvetés mellett, irónia, önirónia, saját, szűkebb és tágabb értelemben vett világuk kritikája is megjelent. Hozzátette, a műsor mérföldkő a jelképesen felnőtté avatás rítusáról.
A maturandusok ünnepi műsorral készültek

Az egybegyűlteket Gránásiné Bácsi Tünde igazgató köszöntötte, aki mint mondta, nagy öröm számukra, hogy a hat évfolyamos, négy évfolyamos gimnazisták mellett ebben az évben már másodszor a művészeti szakközépiskolás végzős diákokra is feltűzhetik a szalagot.
- A szalag feltűzése büszkeséggel tölt majd el benneteket. Ez a szalag jelzi , hogy bárhol is jártok, a Pápai Református Kollégium végzős diákjai vagytok. Emlékeztet a 4-5-6 évvel ezelőtti felvételi vizsgákra és az itt eltöltött évekre. Ez a szalag megtiszteltetés számotokra, hogy egy ilyen nagy hagyományokkal rendelkező, történelmi múlttal bíró, jó hírű iskolában tölthettétek el középiskolás éveiteket. A szalag figyelmeztet a közelgő érettségire, szakmai vizsgákra és arra is, hogy a kapott talentumaitokkal megfelelőképpen gazdálkodjatok. A szalag azonban csak ideig-óráig köt össze benneteket. A szeretet, a barátság, a hűség és a tisztelet az igazi összekötő kapocs és a közös pont: az iskola, ahol mindezek megszülethettek.

Az igazgatónő felhívta a maturandusok figyelmét arra, hogy az érettségi vizsgára való felkészülés utolsó szakaszába értek a mai nappal, mint a hegymászók a csúcstámadás előtt az alaptáborban.

Az est fénypontja a szalagtűzés volt, a végzősök szép jelképét az osztályfőnökök, Torma Ákos, Podányi Tamás és Somosi István tűzték fel a 69 maturandusra.
A városban elsőként a refisekre került fel a középiskolai évek végét jelző szalag

Milus Fruzsina 13. M osztályos diák a szalagfeltűzést követően hírportálunknak elmondta, számára a refis piros-fehér szalag viselése megtiszteltetés és büszkeség, hiszen egy nagy múltú iskola végzős diákja lehet. Köszöni, hogy van miért hálát mondania. Fruzsinát a szalag emlékezteti arra, hogy hamarosan itt az érettségi, s ez kötelességgel jár. Hozzátette, néhány hónap múlva elballagnak ebből az iskolából, amit sajnál, hiszen egy kiváló szellemiségű iskolának tartja, sok szép és kedves emléke fűződik ide.

A szalagavató a Városi Sportcsarnokban folytatódott, ahol először minden osztály zenés-képes összeállításban idézte fel az intézményben eltöltött legemlékezetesebb pillanatokat. Ezt követte a bál, melynek különlegességét az adta, hogy 20. éve ugyanazt a táncrendet mutatták be a végzősök: először palotást táncoltak, majd a művészeti tagozatosok magas színvonalú, tematikus összeállítása következett, melynek koreográfiáját Müller Anita, tagozatvezető, Müller Sára és Fónad-Hólik Éva táncpedagógusok, valamint Benkő Dávid és Morvai Vera, az Experidance táncosai tanítottak be.
A művészeti tagozatosok különleges, lendületes összeállítása

Az est bécsi keringővel, a Radetzky-formációval és végül a Gyertyafény-keringővel folytatódott, majd a hagyományokhoz hűen a diákok, édesapjukat és édesanyjukat, valamint tanáraikat kérték fel egy-egy közös táncra.
Romantikus Gyertyafény-keringő

A bálozókat az igazgató, Gránásiné Bácsi Tünde és a bál fővédnöke, - akinek egyik unokája végzős - Bátky Miklós nyugalmazott esperes köszöntötte.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!