Bartók-nap a Zeneiskolában


2010-03-25 22:07:04  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


Bartók-nap a Zeneiskolában főképe
Március 25-e Bartók Béla születésének napja. Ez alkalomból Bartók-napot tartottak a Bartók Béla Zeneiskola növendékeinek ma délutántól.
- A mai napra meghirdettünk három pályázatot, melynek leadási határideje március 19-e volt. Az egyik egy mese és prózaíró verseny, a második a szignál komponáló verseny, melyre maximum 15 másodperces, vagy rövidebb szignált lehetett írni, mely lejátszható, bemutatható normál kazettán, MP3-ban, számítógépen, amilyeneket reklámban hall az ember. (pl. MÁV, VOLÁN stb. cégeknek van rájuk jellemző, hozzájuk köthető zenei névjegyük.) A harmadik feladat pedig képzőművészeti alkotás készítése volt. Olyan képet, eszközt, műalkotást, amely kiállítható. Elkészítési eszközei lehettek gyurma, sógyurma, agyag, fa, stb. vagy képi elkészítés bármilyen módszerrel, feltétel, hogy vagy asztalra téve, vagy paravánra függesztve ki lehessen állítani, be lehessen mutatni. Egyetlen kitételünk volt mind a három versenyszámnál, hogy a zene legyen a téma- mondta el Hetyei József a Bartók Béla Zeneiskola igazgatóhelyettese.
- A délután folyamán öt helyszín közül választhattak a diákok. Akit érdekelt a hangszerkészítés, betekintést nyerhetett a vonós hangszerek felépítésének, készítésének és javításának műhelytitkaiba. Míg a másik termekben mesefilm, opera és koncertfilmvetítés volt a program, valamint az ún. Youtube-érdekességek, ami azt jelentette, hogy - hangszerekre bontva - érdekes, furcsa, vicces zenei videókat gyűjtöttek a diákok és ezeket beszélték meg. A díszteremben közben pedig egy „saját koncertet” adhattak a gyerekek bármilyen stílusban, a kikötés az volt, hogy tanár nélkül szerepeljenek. Ha nagyon elfáradtak a diákok a színes programok látogatása során, vagy csak beszélgetni szerettek volna egymással, a Társasjáték szobában megtehették. Némi szomjoltó és rágcsálnivaló mellett különféle társasjátékokkal is játszhattak.
17 órától az Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola aulájában a finálé volt látható és hallható, melyen öt népzenei együttes lépett fel. A hangverseny után a pályázatok díjkiosztója zárta a Bartók-napot- tette hozzá az igazgatóhelyettes.

A Bartók-napra kiírt pályázatok helyezettjei:
Szignálkomponáló verseny:
1. helyezés: Piller Ádám  
 
Próza és meseíró verseny:
1. helyezett: Döbröntei Dávid és Szabady Ágnes 
3. helyezett: Gotthárd Rebeka

 
Képzőművészeti verseny:
1. helyezett: Balogh Bálint 
2. helyezett: Fodor Brigitta 
3. helyezett: Fábián Kata   
 
Különdíj:
Halász Krisztina


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!