Kevésen múlt a hazai győzelem


2015-11-21 17:25:47  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Kevésen múlt a hazai győzelem főképe
Idei ötödik mérkőzésén Baja együttesét fogadta a Városi Sportcsarnokban a Concordia Motax KC együttese. Az NB I/B-s kosárlabda bajnokság péntek esti játéknapjára ismét több hiányzóval készült a Horváth, Szanati, Bereczki, Keresztes, Puszta ötössel felálló hazai csapat, mely a nehézségek ellenére győzelemmel szerette volna elhagyni a pályát. Az első percekben a Baja ragadta magához a kezdeményezést, de a hazai csapat nem engedte ellépni ellenfelét. 10-9-es pápai vezetés után egy kis rövidzárlat következett, melynek köszönhetően a Baja 21-12-re vezetett a hatodik percben. Távoli dobásaik ültek, míg a pápai kísérletek pontatlanok voltak. A mieink Puszta Dávid vezetésével igyekeztek csökkenteni a különbséget, de a nagy igyekezetben apró hibák csúsztak a támadásokba. A negyed, 21-30-as vendég vezetésnél ért véget. A második negyed első perceiben tovább nőtt a bajai előny. Három perc játék után 29-38 volt az eredmény, a hajrára 40-47-es állásnál fordultak a csapatok. Az utolsó percek a Pápának sikerültek jobban, így sikerült csökkenteni a különbséget, 44-49-cel vonultak nagyszünetre a csapatok. A fordulás után lelkes, harcos pápai csapat jött vissza a pályára, Szanati 2+1-es akciója után Bereczki labdaszerzése és kosara után két büntetővel az ötödik percben átvette a vezetést a hazai csapat (54-53). A megszerzett vezetést őrizte a PKC, a negyed végét jelző dudaszó pillanatában behullott bajai hárompontossal 72-69-re módosult az eredmény. A záró játékrész is küzdelmes játékot hozott. Az első percekben két gyors kosarat szereztek a vendégek, majd a PKC ismét visszavette a vezetést. A Pápa védekezése feljavult, labdákat szereztek és a lepattanókat is rendre megkaparintották, ennek eredményeképp a harmadik percben 77-73-ra vezettek. A negyed derekán a bajaiak ismét rohamot indítottak és 79-78-ra felzárkóztak, majd két perccel a vége előtt megint náluk volt az előny. 82-86-os állásnál egy pápai időkérés után vezethetett támadást a hazai csapat, amelynek végén egy be nem fújt fault után a vendég együtteshez került a labda. Az utolsó percekben nehezen emésztette meg a hazaiakat sújtó játékvezetői tévedéseket a hazai kispad, a hajrában nem sikerült visszakapaszkodni, 85-95-re nyert a Baja. A mezőny legeredményesebb játékosa Puszta Dávid lett 32 ponttal, emellett hét pattanót is leszedett. Szanati 20 pontja és a fiatal Bereczki 12 egysége is dicsérhető. Ki kell emelni a hazai szurkolókat, akik végig bíztatták a csapatot.

Concordia Motax KC Pápa – Baja Bácska 85:95 (21:30, 23:19, 28:20, 13:26)

Dobók: Horváth 3; Szanati 20; Bereczki 12; Keresztes 6; Puszta 32; cserék: Henrik 8/6; Hole 2; Ács 1; Perger 1; Fülöp; Pölöskei; Vajda

Edzői értékelés hamarosan.

(Forrás: Facebook)

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!