Jön az utolsó őszi hazai meccs


2015-11-20 13:23:56  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Jön az utolsó őszi hazai meccs főképe
Az elmúlt hétvégén Keszthelyen a vártnál simább vereséget szenvedett a Bakonyerdő Pápa gárdája, a botlást november 22-én hazai pályán igyekszik kijavítani a csapat, mely nem lesz egyszerű feladat, az NB II-es kézilabda bajnokság kilencedik fordulójában ugyanis a bajnoki címre is esélyes Ajka látogat a Sportcsarnokba.
- Beszéltünk a vereségről, a heti utolsó edzésen megnézzük milyen hibákat követtünk el, és folyamatosan dolgozunk a kijavításukon – tekintett vissza a Georgikon elleni két félidőre Kiss Dániel. Nincs verhetetlen csapat jelen pillanatban, ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy a bajnokságban mindenkinek van már veresége, így igazából még mindig nagyon nyitott a bajnokság. Továbbra is becsülettel küzdünk, tudjuk, nehéz időszak vár ránk, de ha nem törünk meg, akkor még akár meglepetéseket is okozhatunk a hátralévő mérkőzéseken.
Az ellenfél kispadján az a Poór Tamás ül, aki korábban a Bakonyerdő edzője volt, a pápai tréner szerint ez nyilván nem előny, de nem is akkora hátrány.
- Mi is megnézzük az ajkai csapatot videón, tehát mondhatni jól ismerjük egymást. Egy igazi megyei rangadóra készülünk a vasárnapi napon, ez a mérkőzés mondhatni a megyei „El Clásico” itt NB II-ben, hisz két nagy múltú kézilabda klub méri össze erejét. Igaz a tabellán elfoglalt helyezések alapján nem néz ki rangadónak a találkozó, de van egy érzésem, hogy mindenkiben dolgozni fog egy kis plusz. A keret teljes lesz, eddig úgy néz ki, nem lesz hiányzó játékos, kimaradóval viszont minden mérkőzésen számolni kell.
Ahogy korábban említettük, Kapcsándi Zsolt visszatért a klubhoz, akinek a legfontosabb feladata az utánpótlásban lesz.
- Zsolt hazatért, a klubelnök jelezte, hogy az utánpótlásban lesz szerepe. Zsolttal hét elején egyeztettünk, hogy folytatjuk a megkezdett irányvonalat, és segítünk együtt a fiataloknak mielőbb bekerülni a felnőtt csapatba. Amint felhoztuk az elmúlt időszak lemaradását, játékosként is számítok rá, ha az őszi fordulókon már nem is, tavasszal mindenképp. Szerintem nem lesz gond a közös munkával, folyamatosan egyeztetünk a fiatalokról és segítjük egymás munkáját.

A felnőttek november 22-én vasárnap 16, a juniorok 18 órakor kezdenek.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!