Három egyedülálló képzés közül választhatnak a Petőfibe jelentkezők


2015-11-17 18:14:39  | cikk: Babos Petra  | 


Három egyedülálló képzés közül választhatnak a Petőfibe jelentkezők főképe
A pályaválasztás szülő és gyermek számára egyaránt nehéz feladat, hiszen rengeteg bizonytalansági tényező mellett kell eldönteniük, hogy melyik közoktatási intézményben folytassa tanulmányait a diák. Ennek megkönnyítése érdekében tartanak városszerte nyílt- és pályaválasztási napokat, melyre várják az érdeklődő tanulókat. A Petőfi Sándor Gimnázium hétfőn tartott a szülőknek tájékoztatót az iskola kínálta képzésekről, ma pedig a leendő kilencedikeseket várták nyílt napra, hogy bepillantást nyerjenek az iskolában folyó oktató-nevelő munkába.
Sokan érdeklődtek a Petőfi iránt

Az iskolába érkező tanulókat a diákönkormányzat tagjai fogadták, majd az aulában meséltek nekik az intézményről, a jó hangulatú iskola életről és az intézmény nyújtotta lehetőségekről.
Pozsgai Réka 11. C osztályos diáklány elmondta, ő német tagozatos osztályba jár, amit nagyon szeret. Emelt óraszámban tanulja a németet, hiszen általános iskolában is tanulta már, s örült, amikor meghallotta, hogy a Petőfiben is van ilyen képzés. Réka szerint ez egy jó lépés volt a részéről. A mosolygós lány hozzáfűzte, mindenkinek ajánlja a Petőfit, jók a tanárok, kiváló az osztályközösség, az intézmény gyönyörű környezetben található, ahová mindig öröm járni.

Huszár Endre igazgató kérdésünkre elmondta, az intézménybe jelentkező nyolcadik osztályosok három képzés közül választhatnak, melyeknek mindegyike egyedülálló a városban.
Az általános tantervű négyosztályos tagozat nagy múltú és népszerű képzés. Sikerének egyik oka, hogy nem kényszerít korai specializálódásra, másik pedig, hogy felvételi vizsga nincs, a hozott jegyek alapján lehet bekerülni az osztályba.
A másik négyosztályos gimnáziumi képzés emelt szintű német, illetve emelt szintű természettudományi oktatást kínál fél-fél osztályban. A német tagozatot elsősorban azoknak ajánlják, akik már tanulták a német nyelvet. Itt a heti hat órás nyelvoktatás a felsőfokú nyelvvizsgát teszi lehetővé a diákok számára. A természettudományi osztályban a biológiát, a fizikát és a kémiát a négy év átlagában heti négy-négy órában tanítják, jó személyi és tárgyi feltételeket biztosítva. Ide főleg azokat az érdeklődő diákokat várják, akik mérnöki, műszaki és kutatói pályán szeretnének elhelyezkedni.
Látványos kísérletek színesítik a tanórákat

Az ötosztályos gimnázium, a magyar-angol két tanítási nyelvű tagozat nyelvi előkészítő évfolyammal indul. Itt a tanulók az előkészítő év után az egyes közismereti tantárgyakat angol nyelven tanulják, tanulmányaik végén pedig kétnyelvű érettségi vizsgát tesznek. A nyelvi osztályban heti 18 órában több tanár és anyanyelvi lektor segítségével sajátítják el az angolt.

Az igazgató úgy fogalmazott, a nyílt nap egy kiemelt rendezvény, ünnep a középiskolák számára. Az intézmény arra törekszik, hogy bemutassák az iskola erősségeit. A leendő elsősök órákra ülhettek be, ahol néhány tanárral is megismerkedhettek.

A petőfis nyílt napon rekord létszámú érdeklődő vett részt, ami öröm az iskola számára.
Aki esetleg lemaradt a mai napról, az december 10-én pótolhatja. A központi felvételire december 8-ig lehet jelentkezni, az iskolába pedig február 12-ig lehet beadni a jelentkezési lapokat.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!