Nagycsaládosoknak gyűjt a nyugdíjas egyesület


2015-11-17 12:35:01  | cikk: pgya  | 


Nagycsaládosoknak gyűjt a nyugdíjas egyesület főképe
Adományok garmadát adta át a Pápai Nyugdíjasok Egyesülete tegnap a Pedagógus Művelődési Ház udvarán a városi nagycsaládosok érdekvédelmi egyesületének. Baán Éva, a nyugdíjas egyesület elnöke hírportálunknak elmondta, hogy több éves hagyomány náluk az év végi adománygyűjtés, amellyel mindig valamelyik karitatív szervezetet segítenek.

- Az egyesületünk nem csak várja a támogatást, hanem amiben csak tudunk, mi is segítünk. Egész évben nagyon sokat önkénteskedünk, ahol szükség van ránk, elsősorban az idősek hétköznapjain próbálunk meg segíteni, az ünnepnapokat emlékezetessé tenni – nyilatkozta Baán Éva, aki elmondta, hogy néhány éve már az adventi időszakot megelőzően a szeretet jegyében szoktak kisebb gyűjtéseket, jótékonykodást szervezni. Így adódott idén az ötlet az egyesület tagjai részéről, hogy az unokák kinőtt, jó minőségű ruháit, megunt játékait és egyéb használati tárgyakat gyűjtsék össze és adományozzák azoknak, akik ennek hasznát tudnák venni.

Az adománygyűjtés november végéig folytatódik

Az ötletet cselekvés követte, a nyugdíjasok szerető nagyszülőkhöz híven hordták az adományokat az egyesület irodájába, ami lassan megtelt és a tegnap délután ezt át is adták a Pápai Nagycsaládosok Közhasznú Egyesület (PÁNKE) megjelent képviselőinek, Krasztel Éva elnöknek és Váczi Miklós titkárnak. Előző években a pápai egyházi gyülekezeteknek, szeretetszolgálatoknak gyűjtöttek a nyugdíjasok, idén a nagycsaládosokat segítik gyerekruhákkal, játékokkal, használati tárgyakkal. Az adományozók között volt egy német úriember is – rendszeresen tölti családjával szabadidejét a pápai kempingben –, aki a ruhaadományok mellé adakozott 15 ezer forintot, amiből tartós élelmiszereket vásároltak a rászoruló családosoknak a nyugdíjasok.

Váczi Miklós, a PÁNKE titkára megköszönte a nyugdíjas egyesület jótékonykodását, az adományokat pápai és Pápa környékén elő nagycsaládosok között osztják ki. A PÁNKE által körülbelül harminc nagycsaládossal vannak közvetlen kapcsolatban, akiknek a jelenleg összegyűlt adományokat kiosztják. Baán Éva elmondta, hogy november végéig gyűjtik az adományokat, a köztes átadási akcióra azért volt szükség, mert már nem fértek el a székhelyükön.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!