Sakk: Egy győzelem, egy vereség a hétvégén


2015-11-16 12:20:45  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Sakk: Egy győzelem, egy vereség a hétvégén  főképe
A Veszprém megyei első osztályú sakk bajnokság második fordulójában a Szabadgyalog SE két csapata ismét hazai környezetben ült le az asztalokhoz. A HEMO-ban az egy győzelemmel álló ’A’ együttes ellenfele Révfülöp, a nyitófordulóban vesztes ’B’ jelűé Ajka volt, előbbi sovány győzelmet aratott, utóbbi Kiss Csaba elnök szavaival élve katasztrofális vereséget szenvedett.
- Mindkét csapattól többet vártam és a partikban benne is volt a több pont megszerzésének lehetősége, de a jó partikat is elrontottuk, a rosszakat meg nem tudtuk legalább döntetlenre menteni. Persze a meccsek végére már sokan el is fáradnak, hisz egy ilyen mérkőzés három-négy órás is lehet, de volt már példa öt órás(!) mérkőzésre is. Sajnos sok Élő-pontot is veszítettek játékosaink. Az ’A’ csapatból Varga Gyula és Döbrönte László játék nélkül gazdagodott egy ponttal, Margl Roland, Bartók Zoltán, Gyutai Nándor és Domonkos Eszter legyőzte ellenfelét és szintén nyert, Döbröntei Dávid döntetlent ért el, a ’B’ csapat egyetlen fél pontját Kerecsényi Zoltán szerezte.

Megyei I. osztály, 2. forduló:
Szabadgyalog SE ’A’ – Révfülöp 6,5 – 5,5

Szabadgyalog SE ’B’ – Ajka 0,5 – 11,5

Kiss Csaba elmondta, az ’A’ csapat harmadik a tabellán, a ’B’ jelenleg sereghajtó.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!