A közlekedési balesetek áldozataira emlékeztek


2015-11-15 20:52:25  | cikk: HuHa  | 


A közlekedési balesetek áldozataira emlékeztek főképe
Maroknyi csapat gyülekezett ma délután a Győri úti Méh telepnél kerékpárral, láthatósági mellényben. A Pápai Rendőrkapitányság által a közlekedési balesetek áldozatainak emléknapja alkalmából szervezett városi kerékpártúrára jöttek, melynek célja nemcsak az emlékezés volt, hanem az is, hogy felhívják a figyelmet a biztonságos közlekedés fontosságára. A közel harmincfős csapatban képviseltették magukat mindazok a szervek, melyek egy-egy baleset helyszínén dolgoznak, így a rendőrök mellett, a mentők, a kórház és a közterület felügyelet munkatársai is jelen voltak, rajtuk kívül pedig tucatnyi civil vett részt a kezdeményezésen.

Lámpa, prizma, láthatósági mellény minden kerékpáron és kerékpároson

A kerékpárosok között ott volt dr. Töreki Sándor rendőr dandártábornok, Veszprém megyei rendőr-főkapitány is, aki megemlítette, olyan rendőr kollégákra is emlékeznek ma, akik közlekedési balesetben veszítették életüket.
-Fontos, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy milyen súlyos következménye lehet a közlekedés során egy pillanatnyi kihagyásnak és egy balesetben egyetlenegy ember életének elveszítése is sok. Emlékezni jöttünk, figyelmeztetni mindenkit a közlekedés biztonságának fontosságára – fogalmazott. A főkapitány azt is elmondta, a kerékpározás nagyon egészséges sport, ő maga is rendszeresen műveli és ajánlja is mindenkinek.

A kerékpártúrán résztvevőket Szappan Csaba rendőrkapitány köszöntötte, aki arról beszélt, az Európai Unió által 2011-ben közzétett Fehér könyv célkitűzése az, hogy 2020-ra a felére, 2050-re nullára kell csökkenteni a halálos balesetek számát. Magyarországon az elmúlt években csökkent az ilyen súlyos balesetek száma, míg 1995-ben 1715 ember halt meg az utakon, addig 2010-ben 822 volt a halálos áldozatok száma. A pápai járás területén hat illetve hét halálos áldozatot követeltek a közúti balesetek az elmúlt két évben.
-Egy baleseti helyszínen a rendőrök teszik a dolgukat, de őket is megérinti a balesetben elhunytak, sérültek és hozzátartozóik helyzete. A mai alkalom alkalmas arra is, hogy a rendőrök és társszerveik munkatársai és mindenki, aki együtt érez az áldozatok hozzátartozóival méltó módon lerója kegyeletét – tette hozzá a rendőrkapitány.

Szappan Csaba rendőrkapitány köszöntötte a túra résztvevőit

A kerékpározók között idősek és fiatalok egyaránt voltak, biciklijüket a rendőrök kérésre átnézték, a kötelező tartozékok meglétét ellenőrizték és erről tájékoztató szórólapot is adtak a résztvevőknek.
Szalay Jánosné évtizedek óta kerékpározik. Nemcsak egészségének megőrzésére, de közlekedésre is használja a biciklit, mindenhová azzal jár, naponta 2-3 órát kerékpározik. A kötelező tartozékokkal felszerelte biciklijét és igyekszik betartani a közlekedési szabályokat.
-Édesanyám 45 évesen közlekedési balesetben halt meg, ma őrá is emlékezek – mondta könnyes szemmel az indulás előtt, hozzátéve, örül neki, hogy a rendőrség megszervezte ezt a túrát.

A kis csoport a Győri útról indulva a Várkert úti kerékpárúton haladt tovább, aztán a Vasvári Pál utcán és a Gyimóti úton tekertek végig és a Csókánál újra rátértek a kerékpárútra, így jutottak el a régi Shell benzinkútnál kialakított pihenőpontig, ahol meleg teával kínálták meg őket a kapitányság munkatársai. A pihenőnél beszélgettünk Kürti Józseffel, a Pápai Mentőállomás vezetőjével, aki szintén nap, mint nap kerékpározik.
-Fontosnak éreztem, hogy itt legyek, hiszen egy-egy baleset helyszínén mi is ott vagyunk. Aki még nem volt érintett balesetben, azt gondolja, hogy vele ez nem történhet meg, pedig ez nem így van, mindenkinek nagyon oda kell figyelni – mondta. Kürti József szerint ez a túra arra is alkalmas, hogy bemutassák, hogyan kell közlekedni a város útjain.
-Nekünk bicikliseknek nagyon kell figyelnünk a közlekedésünk biztonságára, mert az autósok sajnos nem figyelnek ránk és mi vagyunk a sérülékenyebbek - figyelmeztetett.

Dr. Töreki Sándor megyei rendőr-főkapitány, dr. Vörös Ibolya kórházigazgató és Kürti József, a Pápai Mentőállomás vezetője is részt vett a túrán

A kerékpártúra nem titkoltan az emlékezésen túl a közlekedés szabályainak betartására is emlékeztetett, hiszen az útvonal több olyan közlekedési helyzetet is tartalmazott, ami veszélyforrást jelenthet.
-A Győri útról indulva az első kereszteződés a Téglagyári útnál volt, ahol a kihelyezett elsőbbségadás kötelező táblának köszönhetően a biciklisnek van elsőbbsége. Ezt követően védett úton haladtunk a Gróf úti kereszteződésig, ott balra kanyarodtunk, szabályosan, a felezővonal mellé besorolva, majd a Vasvár Pál és a Gyimóti úton haladtunk végig, melynek végén leszálltunk a kerékpárról, hiszen a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen mentünk át. Innen ismét védett úton kerekeztünk. Itt a Veszprémi úton több helyen találkoztunk „mindkét irányból behajtani tilos kivéve célforgalom” táblával, ami a KRESZ szerint engedélyezi a kerékpárosok közlekedését – sorolta dr. Varga Balázs rendőr alezredes a közlekedési szituációkat. A közlekedésrendészeti osztály vezetője örömét fejezte ki, hogy kollégái közül is többen eljöttek, csatlakoztak a társszervek munkatársai is és a lakosság részéről is mutatkozott érdeklődés a túra iránt.

A csapat a visszaút végén a Kálváriánál állt meg, ahol dr. Mail József apát, plébános, ifj. Márkus Mihály és Polgárdi Sándor lelkész mondott beszédet a balesetek áldozatainak emlékére, majd a a közös imádság után a résztvevők mécsest gyújtottak.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!