Hitről és vallásról őszintén - Dr. Veres András püspök volt a KÉSZ vendége


2015-11-12 21:22:52  | cikk: pgya  | 


Hitről és vallásról őszintén - Dr. Veres András püspök volt a KÉSZ vendége főképe
Ma délután dr. Veres András szombathelyi püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke Kereszténység a XXI. században címmel tartott előadást a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) pápai csoportjának meghívására a Szent István-iskola aulájában.
A szép számban megjelent érdeklődőket Schrei Balázs, a pápai KÉSZ-csoport elnöke köszöntötte, bemutatva az előadót a közönségnek, majd átadta a szót a vendégnek.

Dr. Veres András az előadását azzal kezdte, hogy a vallásokat nem szabad összemosni, és anélkül, hogy más vallásokat lenéznénk, avagy megvetnénk, bizton állíthatjuk, hogy nincs üdvösség senki másban, csakis Jézusban.

- Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké. Az Ő evangéliumát hirdetjük. Valójában senki nem mondhatja magáról, hogy ismeri a jövőt – hacsak nem próféta –, nem tudjuk még a holnapi napot sem, és ez vonatkozik a XXI. századra is. A jövővel kapcsolatban csak feltételezések lehetnek, ezért helyzetértékelésre szorítkozom az előadásom során – kezdte a jelenlegi helyzet elemzését a püspök.
A világra kitekintve dr. Veres András elmondta, statisztikai adatokra hivatkozva, hogy a római katolikus egyház 1,2 milliárd hívet számlál, az iszlám vallást 1,3 milliárdan követik, protestánsok körülbelül 800 millióan vannak, a hinduizmusban pedig 900 millió ember hisz. A püspök szerint büszkeségre adhat okot, hogy sokan vagyunk, ugyanakkor alázatosan kell megközelíteni ezt a számot, hiszen a Föld lakosságának csak mintegy 17 százaléka római katolikus.
Dr. Veres András püspök mindenkit arra buzdít, hogy merje felvállalni a hitét Dr. Veres András püspök mindenkit arra buzdít, hogy merje felvállalni a hitét

- Jézus Krisztus azt mondta: legyetek kovász és a föld sója. Mit tehetünk, hogy a Föld lakosságának 17 százaléka valóban betöltse a kovász és só szerepét a világban? Képesek vagyunk-e beleszólni a világ alakításába? Mennyien vagyunk valóban hitvallók? Mennyien veszünk részt a társadalom alakításában, keresztényé változtatásában, Isten országának építésében? - tette fel kérdéseit a püspök a hallgatóságnak.
Európában a lakosságnak csupán 41,1 százaléka római katolikus, viszont itt a legsűrűbb a plébániahálózat, itt van a legtöbb pap, itt van a legtöbb egyházi iskola és egyéb intézmény, ami azt jelenti, hogy mind infrastrukturálisan, mind személyi állományban adottak a lehetőségek, Európát mégis a vallást, vallásosságot elutasító erők irányítják.
- Állandó feszültségben vagyunk, mert Isten gyermekeinek valljuk magunkat, de nem tudjuk a jövőt, nem tudjuk mi lesz a sorsunk. Kosztolányi Dezső fogalmazta meg kétségeit: „Itthon vagyok itt e világban. S már nem vagyok otthon az égben.” Isten országa ott van, ahol a keresztények komolyan veszik a hitüket. Az a feladatunk, hogy só és kovász legyünk, ne csak önmagunk megszentelődésével foglalkozzunk. Nem zárkózhatunk be, mert ha ezt a világot nem alakítjuk jobbá, akkor pokollá változik az. Jézus nem ígérte, hogy könnyen fog menni, a keresztény élet mindig küzdelmes lesz. Egyáltalán nem jobb helyzetünk a hitünket tekintve, mint a Közel-Keleten élőkké, ahol napi jelenség, hogy keresztényeket ölnek meg és templomokat rombolnak le – hangsúlyozta a püspök, aki azt kérte a hallgatóságtól, hogy a világ és a szűkebb környezet eseményeit az evangélium fényében szemléljék.
A megjelentek érdeklődéssel hallgatták dr. Veres András püspök előadását a kereszténység jelenéről A megjelentek érdeklődéssel hallgatták dr. Veres András püspök előadását a kereszténység jelenéről

Dr. Veres András előadásában azt a véleményt fogalmazta meg a vallási élet visszaszorulása tekintetében, hogy az az elmúlt évtizedek hitehagyásának következménye, amely elkezdődött az ötvenes években és tart napjainkig. Az okok sokfélék lehetnek az üldöztetéstől a karrierizmusig, a lényeg, hogy nem voltak tanúságtévők, akik példát mutathattak volna hitből, bátorságból, tisztességből.

- A plébánia legyen a családok családja, ezt Ferenc pápa sokszor megismételte a szinóduson, és megfogadtam, hogy én is többször hangoztatni fogom. Minden plébánia működjön úgy, mint egy család, legyünk készek arra, hogy a másik felé forduljunk. A vallás nem magánügy, a kereszténység nem egyének vallása, a Szentírás is azt tanítja, hogy az ember közösségi teremtmény. Akkor lehetünk azzá, amivé Isten teremtett, ha a másik ember felé nyitottak vagyunk. A vallásosságot nem tudjuk magányosan megélni, hanem csak ha szeretettel, alázatossággal fordulunk a másik ember felé. Meg kell tanulnunk közösségben gondolkodni. Az egyház nem csak egy intézmény, hanem misztérium, amely egyre inkább szolgálja tagjaink üdvösségét – zárta gondolatait a vendégelőadó, aki a megjelentek kérdéseire is szívélyesen válaszolt.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!