Venczel ismét főszerepet vállalt az újabb Perutz győzelemből


2015-11-07 18:41:15  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Venczel ismét főszerepet vállalt az újabb Perutz győzelemből főképe
Múlt heti idegenbeli sikere után (Dudar – Perutz 1-5) a 18 csapatos megyei első osztályú labdarúgó bajnokság ötödik helyén álló Perutz FC a 14. Balatonfűzfő ellen folytatta a küzdelmeket. A vendégek eddig lejátszott hat idegenbeli találkozójukból mindössze kettőn szereztek pontokat, négy összecsapáson is vesztesen vonultak az öltözőbe. A pápaiak viszont hazai pályán továbbra is veretlenek, mérlegük a Perutzban négy győzelem, egy döntetlen volt, tehát komoly esély kínálkozott a három pont itthon tartására. Marton Miklós csapata természetesen szerette volna folytatni ezt a remek sorozatot, öt sárga lapja miatt Szabó Bálintra és Györkös Zoltánra azonban nem számíthatott - így Páli, Mészáros és Ughy is bekerült a kezdőbe - 500 néző elé a Pápa a Szijjártó – Erdősi, Orovecz, Tóth M. Horváth Á. - Szabó B., Páli, Mészáros, Palkovics – Ughy, Venczel kezdőcsapattal vonult fel. A vendégek kezdték jobban a találkozót, a második percben Humli kapáslövése alig kerülte el a jobb kapufát, a másik oldalon Mészáros lövését kellett Nagynak fognia. Negyed óra elteltével megszerezték a vezetést a vendégek, Tóth Máté szabálytalankodott Hajdúval szemben, a megítélt szabadrúgást 18 méterről Pallaga lőtte a jobb felsőbe, igaz a labda megpattant a sorfal mellett álló Venczelen, így Szijjártónak esélye sem volt 0-1. Fél óra játék után egy támadáson belül kétszer is egyenlíthetett volna a Perutz, előbb Venczel remek passzát Páli lőtte a kivetődő kapusba, majd az alapvonalról visszatett labdát Mészáros küldte rá, a vendég portás a bal kapufára tolta a kísérletet. Három perccel később aztán már Nagy kapus is tehetetlen volt, Ughy húzta meg a jobb oldalon a labdát, majd az alapvonalról középre tálalt, ahol Venczel öt méterről senkitől sem zavartatva lőhetett a kapu közepébe 1-1. Szünet után ismét nehezen pörögtek fel a csapatok, az 59. percben Hajdú szöglete ment el keresztbe mindenki előtt, szerencsére egy vendégjátékos sem tudta beletenni a lábát a játékszerbe. A 62. percben megszerezte a vezetést a Perutz, Páli ívelt lágyan egy szabadrúgást az ötös környékére, ahol Orovecz emelkedett a legmagasabbra és a hálóba bólintott 2-1. A 69. percben Humli kapáslövése ment centikkel mellé, majd Venczel próbálkozása tévesztett célt. A 78. minutumban Mészáros kitűnően ugratta ki a leshatáron helyezkedő Venczelt, a védők rossz ütemben léptek ki, így a házi gólkirály egy az egyben vezethette Nagyra a labdát, a pápai játékos a lövés helyett azonban a passzt választotta, és a támadást kísérő Nemes elé tálalt, akinek már csak az üres kapuba kellett lőni 3-1. Maradt azonban csattanó a végére, hiszen a 89. percben Hajdú szögletét a rövidre érkező Humli húzta át a hosszúba, így az utolsó percekben izgulnia kellett a mieinknek, ám sikerült megőrizni az előnyt, így megmaradt a hazai veretlenség.

Perutz FC – FAK 3-2 (1-1) Gsz.: Venczel, Orovecz, Nemes ill. Pallaga, Humli

Marton Miklós: Ahogy a korábbi meccseinken, ezúttal is elkerülhető gólokat kaptunk, pozitívum, hogy szereztünk hármat. Sérülések és eltiltások miatt más összetételű csapat játszott, mint amit megszokhattunk, de aki pályára lépett, hozta amit kellett. Persze voltak hibák, középpályán kevés labdát szereztünk, de örülök, hogy sorozatban három mérkőzést nyertünk, és ott tudtunk maradni a dobogó közvetlen közelében.

Perutz FC: Szijjártó – Erdősi, Orovecz, Tóth M. Horváth Á. - Szabó B., Páli (’78 Véber), Mészáros, Palkovics (’70 Nemes) – Ughy (’84 Horváth D.), Venczel (’83 Magasy)

FAK: Nagy – Varga, Molnár, Balatoni, Nyári – Cserna (’88 Szántó), Pallaga, Leimeiszter (’87 Péteri), Humli – László (’30 Hardy), Hajdú

A Perutz FC ellenfele a 14. fordulóban Devecser lesz, majd november 21-én 15 órától Pét vendégszerepel a Perutz Stadionban.

A bajnokság élmezőnye:
1. Veszprém 37 pont
2. Úrkút 33
3. Öskü 25
4. Perutz FC 23
5. Devecser 23

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!