Göncz Árpádra emlékeztek az Erzsébet ligetben


2015-11-07 15:36:56  | cikk: pt  | fotó: pt  | 


Göncz Árpádra emlékeztek az Erzsébet ligetben főképe
Mécsesgyújtással egybekötött tiszteletteljes, néma főhajtást tartottak Göncz Árpádnak, a harmadik Magyar Köztársaság első köztársasági elnökének emlékére az Erzsébet ligetben, a korábbi államfő péntek délutáni temetésével egy időben.
A megemlékezők annál a fánál gyűltek össze, melyet Göncz Árpád ültetett 1993. szeptember 3-án. Grőber Attila, a megemlékezést szervező Magyar Szocialista Párt pápai szervezetének elnöke rövid köszöntőjében hangsúlyozta: csendes, politikai beszédektől mentes főhajtást tartanak, majd Göncz Árpádot a magyar demokrácia egyik legnagyobb alakjának, egyik legjobb emberének nevezte. Végezetül felolvasott egy részt J. R. R. Tolkien A Gyűrűk Ura című könyvéből, melynek magyarra történő fordítását az íróként, műfordítóként is nevet szerző egykori köztársasági elnök fejezte be. Ezt követően a résztvevők mécseseket gyújtottak a hajdani falültetés emlékkövénél, illetve a fa tövében.

Képek:


Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!