Reményik Sándorra emlékeztek a Jókai Körben


2015-11-05 21:35:27  | cikk: Babos Petra  | 


Reményik Sándorra emlékeztek a Jókai Körben főképe
A két világháború közötti erdélyi magyar líra kiemelkedő alakjáról, Reményik Sándorról emlékezett meg a Jókai Kör a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakközépiskolájának dísztermében ma délután.

A Jókai Kör éves munkatervében szerepel, hogy költők és írók születésének és halálának kerek évfordulójáról megemlékeznek. Így történt ez a novemberi foglalkozáson is, amikor is a 125 éve született Reményik Sándor életét és munkásságát elevenítették fel. Az irodalmi est során a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakközépiskolájának 10.C osztályos diákjai verseket és idézeteket olvastak fel a költőtől.

Veszpréminé Turtsányi Valéria, a kör elnöke elmondta, a Jókai Kör és a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakközépiskolája évek óta rendkívül jó kapcsolatot ápol egymással, hiszen az iskolai közösségi szolgálathoz kötődően együttműködési megállapodást kötöttek. Nagy öröm számára, hogy a diákok lelkesek és ügyesek. A Jókai Kör irodalmi hagyományok ápolójaként egy kicsit a diákokat is be tudja vonni abba a munkába, ami a múltat és a jelent összekapcsolhatja.
Mayerné Pátkai Tünde, az iskola tanára, a diákok felkészítője kérdésünkre elmondta, tavasszal kereste fel a kör elnöke az iskolát, hogy közösen emlékezzenek Reményik Sándorra.
- Fontos, hogy tanulóink fokozatosan bekapcsolódjanak a város kulturális életébe, melynek reméljük, évek múlva aktív részesei lesznek. Lényeges az is, hogy közösen ápoljuk a hagyományokat, s megemlékezzünk nagyjaink évfordulójáról - mondta a tanárnő.

Lucza Levente felvidéki diák az est kapcsán arról beszélt, örül, hogy részt vehetett ezen az irodalmi esten, ahol kedvenc versét olvasta fel, az Eredj, ha tudsz című költeményt.
A fiatal, mint mondta, felvidékiként át tudja érezni azt, amit a szerző a versben megfogalmazott, s reményei szerint Felvidéken megmaradhat mindig a magyarság ugyanúgy, ahogy eddig is volt.
Az irodalmi programot színesítette a versek alatti zenei és képi aláfestés.
A Jókai Kör november végén Lőrincze Lajosról emlékezik meg.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!