Szent Márton nap ünnepe a kastélyudvaron


2015-11-04 21:59:59  | cikk: HuHa  | 


Szent Márton nap ünnepe a kastélyudvaron főképe
A rendezvénysátor már áll az Esterházy-kastély udvarán, a faházakat is összeszerelték a Városgondnokság dolgozói, a szervezők pedig azon dolgoznak, hogy a hétvégi Szent Márton-napi újbor ünnepén minden vendég jól érezhesse magát.
A több mint egy évtizedes múltra visszatekintő rendezvény ezen a hétvégén várja a libából készült finomságok, valamint az ó- és újborok kedvelőit. A pénteken délután kezdődő programon kicsik és nagyok egyaránt megtalálhatják a kedvükre való elfoglaltságot és a fogukra való finom falatokat.
Pápa városának ezt a rendezvényét már több helyszínen tartottuk az elmúlt években, mostanra azonban megtalálta igazi otthonát, az Esterházy-kastély udvarán – idézte fel a kezdeteket Áldozó Tamás polgármester a mai sajtótájékoztatón. Hozzátette, a kezdeti egynapos programból mára háromnapos eseménnyé nőtte ki magát, mely minden korosztálynak kínál gasztronómiai és kulturális csemegéket.
-A pápaiak mostanra már sajátjukénak érzik a Szent Márton-napi újbor ünnepét és bízunk benne, hogy a hétvégén is sokan részt vesznek a programon, mely erős népi hagyományokon alapul – fogalmazott a város szezonzáró rendezvényéről.

A rendezvény helyszíne idén is az Esterházy-kastély udvara 

A kínálatot tekintve valóban érdemes lesz meleg pulóvert és kabátot húzni és egészen késő estig kitartani a szórakoztató programon.
A gasztronómiai kínálatban a boroké és a libából készült ételeké lesz a főszerep. A kulináris élvezetekről a Pápai Platán Nonprofit Kft. gondoskodik: somlói, móri, zalai és balatoni pincészeteket hívtak meg, ők gondoskodnak az új- és óborkínálatról, a libaételeket pedig a Galéria Bisztró készíti. Az elmaradhatatlan sült libacomb és libamáj mellett, a népies konyhából ismert libaételeket is kínálnak majd, de lesz - a falusi nagymamánál töltött boldog gyermekkort idéző - libazsíros kenyér is. Az ételválasztékból mindenki megtalálja az ízlésének és pénztárcájának megfelelő libaételt – ígérte Boros Katalin, a cég ügyvezetője. Mint megtudtuk, a borok mellé pálinkát is kínálnak majd az árusok, az alkoholmentes italok választékát forró tea, forró csokoládé és puncs alkotja, desszertnek pedig idén először sütőtököt is árulnak.

Tizenöt faházban kínálják a finomságokat

A finomságokhoz a Márton nap hagyományaihoz kapcsolódó színpadi produkciók csatlakoznak a három nap során. A műsorok péntektől vasárnapig 16 órakor kezdődnek, fellépnek a helyi óvodások és iskolások, pápai és környékbeli amatőr művészeti csoportok, 20 órától pedig a hazai könnyűzenei élet jeles szereplői adnak koncertet. Így pénteken este a Neofolk zenekar, szombaton Maszkura és a Tücsökraj, vasárnap pedig a Magyarvista Social Club lép színpadra – tájékoztatott Szabadkai Verita, a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ igazgatója.

A Szent Márton-napi újbor ünnepének elmaradhatatlan része a Liba-tour, mely idén is szombaton és vasárnap várja a családokat. A játékos vetélkedőben a Tourinform iroda, a Kékfestő Múzeum és a Református Gyűjtemények vesznek részt helyszínként, az utolsó állomás pedig – ahol a menetleveleket le kell adni – az Esterházy-kastély játszóháza lesz. A szervezők elmondták, az idei évben megújul a családi vetélkedő és minden helyszínen új feladatok várják a résztvevőket.

Az időjárási előrejelzés kellemes nappali hőmérsékletet és enyhe éjszakát ígér csapadék nélkül, így semmi sem ronthatja el a finom borokat és ízletes libaételeket kínáló hétvégi rendezvényt.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!