Párkeresés- egy mindenkit foglalkoztató téma


2010-03-25 10:14:12  | cikk: Tóth Tamara  | fotó: Tóth Tamara  | 


Párkeresés- egy mindenkit foglalkoztató téma főképe
Az első félév utolsó előadása kezdődött el tegnap este 19 órakor a Kávéházi beszélgetések sorozatban. Az életünk felülnézetben címet viselő előadássorozat szeptemberben ott folytatódik, ahol most abbahagyták, azaz a párválasztás témájánál. A Pápai Református Gimnázium és Kollégium vallástanára, Vadász Márta volt az előadó. Mint mondta, ezt a témát senki sem tudja megkerülni, annyira része az emberi mivoltunknak, mint az, hogy férfiakra és nőkre osztódunk. Lelkészként is azt tapasztalja, hogy mennyire központi témája a párkeresés az embereknek. Szerinte kétfajta ember van:

- Akinek még nincs, őt az a kérdés foglalkoztatja, hogy hogyan és hol találhatja meg, és a másik, akinek már van, remélhetőleg őt pedig a hogyan szabaduljak meg tőle kérdés helyett a hogyan tudom megtartani foglalkoztatja.

A lelkipásztor az 1960-as évek hippi mozgalmában látja a problémát. Az Amerikából Európába is eljutó szexuális forradalomnak köszönhetően sok minden szabad lett, ami addig tabu volt. Így szép lassan a fiatalok körében már nem volt törvényszerű beteljesülése egy kapcsolatnak a házasságkötés. De mint mondta, égető a probléma, mert egyre nehezebben találjuk meg a párunkat.

Vadász Márta egy statisztikára hagyatkozva elgondolkoztató adatokat tárt a hallgatóság elé. 15-20 évvel korábban a házasságkötők átlagéletkora 22 volt, ez az elmúlt 15 év alatt 27 évre emelkedett. Ez is csak azt bizonyítja, hogy nem könnyű minden szabadság ellenére a párválasztás. A fiatalok körében egyre népszerűbbek a házasságon kívüli kapcsolatok. A statisztika szerint azoknál a fiataloknál, akik a házasság előtt együtt élnek évekig, úgynevezett próbaházasságban, nagyobb a válási arány. Végül a halálozási arányokra is mutatott egy példát: azoknál a férfiaknál, akik nem házasságban élnek, korábban következik be az elhalálozás, mint azon társaiknál, akik megházasodtak.

Arra a kérdésre, hogy hogyan lehet párt keresni, egy egészen kézenfekvő és egyszerű, de talán manapság már túlságosan is lebecsült választ kaptunk: a mesékben van a válasz.

 - A mesék a nagy életkérdésekre választ adnak, mindig a segítségünkre vannak. A mese és a mesélés nem csak a gyerekekre tartozik, hiszen egészen a 19. századig ez felnőtt műfaj volt. A mese olyan szimbolikus világ, mely mi magunkat tükrözi, mi magunk vagyunk, az a mi világunk, ezért is tudunk azonosulni a mesehősökkel és tudatlanul választ kapunk kérdéseinkre, mint például, hogy ki is vagyok én? Nem igaz, hogy nincs köze a valósághoz - mondta Vadász Márta.Ű

A mesék nem azt az üzenetet küldik felénk, hogy minden rendben van, hanem, hogy rendbe hozható, a világ kerek és igazságos. Benedek Elek A béka című meséjét a közönséggel közösen felolvasta, majd utána átbeszélték, hogy mit mondanak a mesék életünk fontos sorsfordulóinál, és melyek azok az örök momentumok, amelyek minden szabadág ellenére még mindig aktuálisak az életünkben.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!