Nehezen, de hozta a kötelezőt a Bakonyerdő Pápa


2015-11-01 19:57:34  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Nehezen, de hozta a kötelezőt a Bakonyerdő Pápa főképe
Győzelmi esélyekkel lépett pályára a Bakonyerdő Pápa együttese, az NB II-es kézilabda bajnokság szombati játéknapján. Kiss Dániel csapata az utolsó előtti helyen álló Komárom alakulatát fogadta. A kötelező győzelem kategóriájába tartozó meccset jól is kezdték a kék mezes hazaiak, a 10. percben 8-2-re vezettek, remekül tette a dolgát a védelem, Völgyesi is elkapta a fonalat, a vendégek edzője időt is kért, hogy rendezni tudják a sorokat. Negyed óra játékot követően egy 7-0-s roham után már 12-5-öt mutatott az eredményjelző, ám érthetetlen módon ezután szétesett a Bakonyerdő játéka, kimaradtak a ziccerek, több pontatlanság is becsúszott, Kiss Dániel időt kért, ám ez nem hozta meg a várt fordulatot. 11 perces hazai gólcsend következett, így nem meglepő, hogy a vérszemet kapó Komárom visszajött a meccsbe és egy gólra zárkózott (26. perc 12-11). Kiállítások miatt a hajrára mindössze három mezőnyjátékosa maradt a Pápának, melyből kettő megmaradt a második félidő elejére is, egygólos előnnyel mehetett pihenni a hazai gárda (15-14). Fordulás után öt perc alatt fordított a Komárom, ezután felváltva estek a gólok. 18-17 után a mieink ismét elkapták a fonalat, Bors Martin sistergős bombájával ismét három volt a különbség (42. perc 20-17). Újabb vendég időkérés következett, ám ez sem segített, Bors nagyon élt a találkozó ezen szakaszában, rendre eredményes tudott lenni (45. perc 22-18). Sajnos a gólerős támadójátékhoz nem párosult jó kapusteljesítmény, így az utolsó öt percre megint egy gólra visszajött az ellenfél (55. perc 26-25). A hajrá a pápaiaké volt, a beállónak való bejátszásokból Kondor fontos gólokat szerzett, ez mindenképp jó húzás volt az edzőtől, így a vártnál nehezebben, de nyert a Bakonyerdő Pápa.

Bakonyerdő Pápa – Komárom 28-26 (15-14)

Bakonyerdő Pápa: Soós, Völgyesi (kapusok), KAPCSÁNDI K. 6, Szabó M. 2, SZAKÁCS D. 6, BORS P. 2, Lakos Cs. 1, KONDOR J. 2, Horváth N., Róth G., Fűzi A. 2, Tolner B., Nagy P, BORS M. 7, Palágyi Á., Cseke A.

Kiss Dániel: Azt szokták mondani, mindig a kötelező győzelem a legnehezebb. Ez az állítás be is igazolódott ma, az mindenképp előrelépés, hogy használhatjuk a "kötelező győzelem" jelzőt. Hit, erő, alázat és küzdelem, ez volt a mai győzelem kulcsa. Gratulálok a csapatnak.

A juniorok is sikert könyvelhettek el, 46-15-re múlták felül ellenfelüket.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!