Kiütötte ellenfelét az U17


2015-10-30 15:12:29  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Kiütötte ellenfelét az U17 főképe
Az U17-es labdarúgó bajnokság 11. fordulójában a sereghajtó Kapuvár vendégeskedett a Perutz Stadionban. Lantai Balázs csapata az elmúlt héten négymeccses nyeretlenségi szériát zárt le a Csorna legyőzésével, hazai pályán a tíz mérkőzésen egy győzelmet és kilenc vereséget számláló kapuváriak ellen nem is lehetett más elvárás a fiúkkal szemben, mint a három pont itthon tartása. Ennek megfelelően indult a mérkőzés, hiszen a 10. percben már két góllal vezetett a PELC, igaz a hátralévő 35 percben több találat már nem esett. Az 50. percben Gulyás Adrián lépett volna ki a védők között, Varga azonban gólhelyzetben visszarántotta, amiért a játékvezető kiállította. A jogosan megítélt szabadrúgást Farkas tekerte rá, melyet a hálóőr még bravúrral a kapufára tudott tolni, onnan pedig a védők tisztáztak. A kapu azonban nem szabadult fel, hiszen a szöglet után a labdát Böröczky a hálóba bólintotta 3-0. A folytatásban kihasználta az emberelőnyt a hazai gárda, sorra vezette a támadásokat, melyekből szép gólokat szereztek, húsz perc alatt hat pápai találat esett, a 10-0-s kiütéses győzelmet a 83. percben a négy gólig jutó Györkös Bence állította be.

PELC U17 – Kapuvár 10-0 (2-0) Gsz.: Horváth (öngól), Györkös 4., Böröczky 3, Farkas 2

Lantai Balázs: Minden tiszteletem a gyerekeké, hiszen többen ezen a héten már a negyedik bajnokijukat játszották, ez az első félidőben látszott is, fizikálisan is, de főleg fejben voltak fáradtak. Dicséret illeti a fiatalokat is, akik a félidőben remekül szálltak be, megérdemelten nyertünk. A célunk továbbra sem változott, az első hatban szeretnénk végezni.

PELC U17: Dokter – Hujter (’63 Csonka), Böröczky, Bognár, Horváth Á. (’46 Pintér) - Nagy, Szabó E., Farkas, Kovács (’46 Gulyás)- Szabó B. (’46 Mogyorósi), Györkös

Az U19-es csapat Ihász Márk és Papp Dávid találatával 2-0-s győzelmet aratott.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!