Rendőrök vigyázzák az ünnep békéjét


2015-10-29 23:53:00  | cikk: HuHa  | 


Rendőrök vigyázzák az ünnep békéjét főképe
Már a hét elejétől járják a temetőket és környéküket a Pápai Rendőrkapitányság civil- és egyenruhás munkatársai – mindenszentekre, halottak napjára készülnek. A járőrözésben a polgárőrök és a közterület felügyelők segítenek járásszerte, hogy megelőzzék azokat az eseményeket, melyek elronthatják a békés, kegyelet-teljes emlékezés perceit. A járőrök bűnmegelőzési tevékenységet végeznek és a közlekedés rendjét biztosítják – tudtuk meg Császárné Elek Veronikától, a Pápai Rendőrkapitányság kiemelt megelőzési főelőadójától. A címzetes rendőr alezredes elmondta, céljuk az, hogy jelenlétükkel megelőzzék, félbeszakítsák az ilyenkor jellemző vagyon elleni bűncselekményeket és segítsék a temetőlátogatókat a balesetmentes közlekedésben.

A járőrök figyelmeztetik a temetőlátogatókat értékeik védelmére
-A fokozott rendőri ellenőrzés a hétvégére is kiterjed, rendőreink az ünnep idején is jelen lesznek a temetőkben a társszervek munkatársaival együtt – mondta el, hozzátéve, az előző évek tapasztalatai azt mutatják, vagyon elleni bűncselekményből kevés történik ilyenkor, annál jellemzőbbek a kisebb, anyagi káros balesetek.
-Leginkább koszorú és viráglopások fordulnak elő ilyenkor, bár ezek számát nem lehet megmondani, hiszen sokan nem jelentik a rendőrségnek az ilyen jellegű vagyon elleni bűncselekményeket. Közlekedési baleset miatt viszont többször is kellett intézkedniük rendőreinknek az elmúlt években. A megnövekedett forgalomban, a zsúfolt parkolókban gyakran előfordulnak figyelmetlenségből adódó koccanásos balesetek és nagy veszélyt jelent a követési távolság be nem tartása is. Különösen oda kell figyelni a gyalogosokra, kerékpárosokra, hiszen ilyenkor ők is nagy létszámban vannak a temetők környékén, az esti órákban pedig ők fokozott veszélynek vannak kitéve.

Császárné Elek Veronika arra is felhívta a figyelmet, hogy a temetőlátogatók maguk is tehetnek, sőt tenniük is kell saját maguk és értékeik védelméért, azért, hogy a meghitt emlékezés perceit ne rontsa el egy bűncselekmény vagy baleset. A körültekintő és a KRESZ szabályok betartásával való közlekedés elengedhetetlen a nagy forgalomban a balesetek elkerüléséhez, a vagyontárgyakra történő odafigyelés pedig megakadályozhatja a lopásokat.
-A sírok gondozása során arra figyelmeztetjük a temetőlátogatókat, hogy soha ne hagyjanak értéket, kézitáskát a síron, sír mellett, amíg például elmennek a hulladékgyűjtőig vagy vizet hoznak. Ugyanígy nem szabad őrizetlenül hagyni a sírok mellett a lezáratlan kerékpárt sem – emlékeztetett. Különös figyelmet kell fordítani arra, hogy a parkolókban hagyott gépjárművet gondosan bezárják és az utastérben látható helyen ne hagyjanak értéket, vagy olyan tárgyakat – táskát, kabátot – ami feltételezheti, hogy abban valamilyen érték van, hiszen a tolvaj nem tudhatja, hogy az a táska üres-e, vagy az otthagyott kabát zsebében nincs-e pénztárca, irat.
-Arra kérjük a látogatókat, hogy a temetőbe ne vigyenek magukkal feleslegesen értékeket. Nagy mennyiségű készpénzre, több bankkártyára, minden személyes okiratra, értékes műszaki cikkekre nincs szükség ilyenkor. A kézitáskát gondosan zárják be és soha ne tévesszék szem elől, inkább fogják magukhoz szorosan, hiszen a nagy tömeg kedvez a tolvajoknak, zsebtolvajoknak – sorolta a legfontosabb szabályokat a kiemelt megelőzési főelőadó.

Mindenszentek ünnepére és halottak napjára készülnek a temetőket üzemeltető cégek is. Az ilyenkor esedékes lombsöprés mellett számítanak arra is, hogy a hozzátartozók is ilyenkor teszik rendbe a sírokat, a megszokottnál sokkal több hulladék keletkezik, így a gyűjtőedények ürítése is sokkal gyakoribb.

A lombsöprés és a hulladékgíűjtők ürítése a legfontosabb feladat a temetők üzemeltetőinek

Így van ez az Alsóvárosi temetőben is, ahol már a hét elejétől az ünnepre készülnek. Egyed Tamás, a temetőt üzemeltető Méki-R Kft. ügyvezetője elmondta, az ünnep idején meghosszabbított időtartamban látogatható a sírkert, 6-23 óráig lesznek nyitva a kapuk. A temetőlátogatókat arra kérte, tartsák be a temető rendjét. Csak azok a gépjárművek hajthatnak be a sírkert területére, amelyek behajtási engedéllyel, mozgáskorlátozott igazolvánnyal rendelkeznek, és azt kérik, hogy az ilyen autóval érkezők délelőtt, a korai órákban látogassák a temetőt és ne zavarják az esti nagy tömeget.
A megnövekedett forgalomra való tekintettel a tartalék parkolót is megnyitják, a forgalmat rendőrök, polgárőrök irányítják a kellemetlenségek elkerülése érdekében. Egyed Tamás arra is felhívta a figyelmet, az ünnep idején ügyeletet tartanak és készséggel állnak a látogatók rendelkezésére, ha segítségre van szükségük egy-egy sír megtalálásához.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!