Izgalmas volt a hajrá


2015-10-27 15:28:29  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Izgalmas volt a hajrá főképe
A Mosonmagyaróvár elleni döntetlen és az Üstökös FC Győr felett aratott győzelem után Andráshida ellen folytatta az U19-es utánpótlás labdarúgó bajnokságot a Pápai Egyesített Labdarúgó Club U18-as csapata. Kálmán Istvánék a 15 csapatos bajnokság 12. helyéről várták a dobogó közvetlen közelében elhelyezkedő Andráshida elleni két félidőt. A tabellán elfoglalt helyezés alapján tehát a vendégek számítottak esélyesnek, és 45 perc játék után egygólos vezetés tudatában mehettek pihenőre. A második játékrészben Hornyacsek Ervin egyenlített, két perccel később azonban Fehér második góljával ismét náluk volt az előny. A 80. percben Cseke egy védhetetlen szabadrúgást ragasztott a jobb felsőbe, ezzel már kettő volt a különbség. A hajrában Mogyorósi büntetőből szépíteni tudott, egyenlítésre azonban már nem maradt idő, így a hazaiak vesztesen ballagtak az öltözőbe.

PELC U18 – Andráshida 2-3 (0-1) Gsz.: Hornyacsek, Mogyorósi ill. Fehér 2, Cseke

Kálmán István: Minimum a pontszerzés benne volt a mérkőzésben. Az első félidőben a gyerekek jól játszottak, sajnos későn eszméltünk, az ellenfél harmadik találata után már nem hittük el, hogy lehet keresnivalónk, amikor meg szépíteni tudtunk, már késő volt.

PELC U18: Bors – Barth, Horváth (’46 Farkas), Papp (’46 Böröczky), Lőke (’54 Hujter)– Sipos, Raksányi, Kovács, Hornyacsek – Németh, Mogyorósi

A játéknapon az U17-es bajnokságban is rendeztek mérkőzést, Orovecz András U16-os csapata 1-1-es félidő után 2-2-es döntetlent könyvelhetett el, a sárga-feketék találatait Péter Kristóf és Szabó Bálint szerezte.

PELC U17 – Andráshida 2-2 (1-1) Gsz.: Péter, Szabó ill. Szabó, Farsang

PELC U17: Dokter – Márton, Mogyorósi, Szabó, Bognár – Péter, Gulyás, Fribék (’77 Horváth E.), Hanania – Pintér, Horváth B. (’46 Böröczky)

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!