Megszerezte első győzelmét a Lombard II


2009-08-30 19:52:51  | cikk:  | 


Vasárnap az NB III-as bajnokság évek óta egyik meghatározó csapata , a Csesztreg ellen vívta harmadik találkozóját a Lombard Pápa II csapata a Perutz stadionban a műfüves pályán. A harmadosztályban szereplő csapatot ezen a találkozón 3 első osztályú kerettag is erősítette Dlusztus András, Gahwagi Nebil és Sarus Balázs személyében. A pápaiak 2-1-es csesztregi vezetéssel záruló első félidő után a második játékrészben Nyári Ádám és Dlusztus révén meg tudták fordítani a mérkőzést. Nagy Mihály, a hazaiak mestere elégedett volt a mutatott játékkal:
- Borzasztó hektikus mérkőzésen vagyunk túl, egy nagyon kemény ellenfelet sikerült legyőznünk. Magyar Balázs révén már az első percben vezettünk, majd egy buta egyéni hiba miatt kiegyenlített az ellenfél. A játékvezető is komolyan belenyúlt a találkozóba, aminek köszönhetően ismét náluk volt az előny. A második félidőben nagyon odatettük magunkat és a cserék is lendületet vittek játékunkba. Kiemelném Nyári Ádám és Füredi Ádám játékát, de Nebil is jól játszott, Dlusztus pedig győztes gólt fejelt.
Nehéz felkészülésen van túl Nagy Mihály együttese, nehezítette helyzetüket Beck Tamás halála, valamint az is, hogy ezek a labdarúgók a bajnokságot megelőzően soha nem játszottak együtt. Mind kondícióban, mind játékban sok elmaradásuk volt. Folytatás jövő szombaton a Csorna ellen:
- Annyival könnyebb helyzetben vagyunk, hogy nem lesz NBI-es forduló, így lyukas posztokra elsősorban a fiatalok közül fogunk kapni játékost. Természetesen győzni megyünk Csornára is, remélem, a maihoz hasonló felfogású csapat fog kifutni a pályára.


Haraszti Gábor


Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!