Természetes vidámság a napköziben


2015-10-23 16:21:40  | cikk: ha  | 


Természetes vidámság a napköziben főképe

A Weöres Sándor Általános Iskolában hagyomány, hogy havonta egy alkalommal tematikus napközis délutánt szerveznek. Szeptemberben sportprogram volt, októberben pedig, az őszi szünet előtti utolsó iskolai délutánon, kézműves foglalkozások várták a gyerekeket az ősz jegyében.

Galláné Horváth Gabriella, a délután szervezője elmondta, hogy minden osztályban más-más feladatot kaptak a gyerekek, de mindenki az ősz kincseiből készített díszeket. Volt például, ahol só-liszt gyurmából készült süni, szotyitüskékkel. Ez az állatka népszerű volt, az 1.b-sek is elkészítették, igaz, ők papíralapra ragasztották fel a napraforgómagokat.

Balazatics Szófia Júlia is sokat dolgozott azon, hogy szép legyen a szotyisüni

A 3.b-sek falidíszt készítettek, faágakat rögzítettek egymáshoz és ezt dekorálták őszi termésekkel, tetszés szerint, a 3.a-sok pedig madáretetőt hajtogattak, aminek a tetejét napraforgóval díszítették. Jó ötlet volt a cserépdísz is, ezt a dekoráció is napraforgót mintázott, különböző magok felhasználásával. Volt, ahol szép levélképeket komponáltak a gyerekek és volt, ahol magokból állt össze a minta, de a koszorúalapú ajtódíszek is szépek lettek.

Készül a levélkép

A gyerekek, azonkívül, hogy szép díszeket készítettek, megismerkedtek nagyon sok terméssel, próbálták kitalálni, hogy melyik levél milyen fához tartozik és beszélgettek a természetes anyagokról. A tartalmas délután végeredményeiből kiállítás nyílik majd az aulában. A legközelebbi napközis délutánt a Márton-nap jegyében szerveik majd a Weöresben.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!