Mindent megtettek az MTK ellen


2015-10-22 16:36:37  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Mindent megtettek az MTK ellen főképe
Az U17-es lány labdarúgó bajnokság csütörtöki játéknapján a hat mérkőzés óta veretlen MTK-t fogadta a Pápai Egyesített Labdarúgó Club csapata. A fővárosiak nem ígérkeztek könnyű falatnak, mutatja ezt az eddigi eredményeik is, hiszen korábban a Győrnek 17, a Felcsútnak 22 gólt lőttek, összességében pedig 55 lőtt és mindössze két kapott gólnál jártak, a Perutzban is szerették volna folytatni menetelésüket, a mieink pedig igyekeztek minél jobban megnehezíteni a dolgukat. Hazai szempontból jól is indult a találkozó, hiszen a 8. percben Lázár Cintia találatával megszerezték a vezetést a vendéglátók, majd a kék-fehérek egyre jobban átvették az irányítást, melynek köszönhetően negyed óra alatt négyszer köszöntek be a hazai kapuba. 4-1-es félidő után a második játékrészt megint jól kezdték a pápaiak, Fellner Zsófia szemfüles gólja után 4-2-t mutatott az eredményjelző, a folytatás azonban egyértelműen az MTK dominált, a PELC el is fáradt, így megérdemelt vendégsiker született, érdekesség, hogy a vendégek 11 találatán két játékos osztozott. A PELC edzője, Pődör Ákos nem volt elkeseredett a lefújás után.
- A mérkőzést három részre bontanám: az első húsz percben taktikusan, ügyesen játszottunk, bár akkor is az MTK irányított, mi vezettünk. A félidő közepe táján az ellenfél nyomása gólokat eredményezett, és át is vette a vezetést, egyre magabiztosabbá vált, mi pedig érthető módon elbizonytalanodtunk. A harmadik szakasz az utolsó húsz perc volt, amikor már nem voltak jók a labdakihozatalok, erőben is elfogytunk és el kell ismerni, az MTK megszórt minket. Úgy gondolom, szégyenkezésre nincs okunk, hiszen ellenfelünkről tudni kell, hogy gyakorlatilag a komplett U17-es magyar válogatottról beszélünk, mi pedig hét mérkőzésen öt győzelemnél tartunk, ami kimondottan jó teljesítménynek mondható.

PELC U17 – MTK 2-11 (1-4) Gsz.: Lázár, Fellner ill. Dorner 7, Oláh 4

PELC U17: Erdélyi – Pődör, Tankó, Beimli, Varga (’65 Ivády)– Lázár, Beszédes, Fellner, Török (’41 Móczár) – Cser (’72 Földes), Krivácsy (’54 Nagy)

Veresége ellenére a PELC őrzi harmadik helyét a tabellán.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!