Bízzatok, én vagyok - megyei evangélikus találkozó Pápán


2015-10-19 22:48:59  | cikk: ha  | 


Bízzatok, én vagyok - megyei evangélikus találkozó Pápán főképe

Bízzatok, én vagyok - ez volt a vezérigéje a IV. Veszprém Megyei Evangélikus Találkozónak, melynek a Városi Sportcsarnok adott otthont. Huszonhat gyülekezetből érkeztek hívek a rendezvényre. A nyitó istentiszteleten Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke hirdetett igét. Amikor Jézus kiküldte a tanítványokat, akkor kettesével küldte őket. Ez fontos volt, hisz ezzel azt fejezte ki, hogy a tanítványokat is egymásra bízza, akik így felfedezték, hogy közösségbe tartoznak. Közösségbe tartozunk mi is, hisz az egyház nem magánvállakozás, hanem a közösségi élet színtere - fogalmazott a püspök.
A híveket Polgárdi Sándor esperes is köszöntötte. Hangsúlyozta, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház egyik legnagyobb egyházmegyéjében meg szeretnék szólítani azokat a híveket, akiknek van igényük a közösségre, akik szeretnék megtapasztalni az összetartozás élményét. Az evangélium mindenki számára útmutatást jelent, közös a múlt, a hitvallás, az értékek és mindez nagyon fontos, különösen a reformáció 500. évfordulójának küszöbén - mondta az esperes.

26 gyülekezetből érkeztek hívek a találkozóra

A nap folyamán lehetőség nyílt fórumbeszélgetésekre is. T. Pintér Károly, az Evangélikus Élet című hetilap főszerkesztője is részt vett a találkozón.
- Az idén nyolcan éves lap azt tekinti feladatának, hogy a teljesség igényével dokumentálja a legfontosabb egyházi eseményket, hírt adjon arról, hogy mi történt, történik az evangélikus gyülekezetekben. A jubileumot szerényen ünnepli az újság, de tartogat meglepetést az olvasóknak. A változásokról, az új koncepcióról a találkozón tájékoztatom először az érdeklődőket. 2016-tól ugyanis új formában jelenik meg az Evangélikus Élet. A kor követelményeit nem szabad figyelmen kívül hagynunk, ezért a lapot jövőre már színes magazinként vehetik kézbe a hívek - mondta a főszerkesztő.

Több száz résztvevője volt a találkozónak

A fórumbeszélgetés másik vendége Hafenscher Károly, a Reformációi Emlékbizottság miniszteri biztosa volt.
- Magyarország sok vonatkozásban gazdag történelemmel bír és ebben a gazdag történelemben nagy jelentősége van annak az 500 évnek, melyet 1517 után többféle módon is meghatározott a reformáció. Már a kezdetekkor is, hisz nagyon gyorsan elért hazánkba: erről többek közt Pápa is tanúskodik. A 2017-es jubileumra készülve szeretnénk összegyűjteni értékeinket és ezeket minél szélesebb körben megmutatni. Természetesen ezeket az értékeket le kell porolnunk és meg kell újulnunk nekünk is. Nagyon fontos a megújulás, hisz a reformációnak kezdetektől fogva központi kérdése volt ez, amiről ma sem szabad megfeledkeznünk.

A megyei találkozón felléptek a pápai és a marcaltői evangélikus iskola tanulói, gyülekezeti csoportok, néptáncosok, kórusok, együttesek is. Az alkalmon a Magyar Honvédség Légierő Zenekara szolgált.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!