A Weöres csapata lett az első


2015-10-14 21:36:08  | cikk: ha  | 


A Weöres csapata lett az első főképe

Huszadik alkalommal szervezték meg az „Egy nap az egészségért” című vetélkedőt és projektnapot az ajkai Szent-Györgyi Albert Szakközépiskolában, melyen 120 hetedik-nyolcadik osztályos diák vett részt a megyéből. A versenyen ott volt a Pápai Weöres Sándor Általános Iskola nyolcfős csapata is. A 7.b osztályból Fejes Bálint, Györkös Hanna, Kovács Krisztián, Mező Panna, Papp Viktória, Pintér Csaba, Rákóczi Kíra és Tarr Ferenc vállalta, hogy felkészülnek a megmérettetésre, melynek idei témája a fény volt. Pulay Róbertné tanárnő segítette a csapatot.
Előzetes feladat is volt, a fényszennyezés hatásairól kellett tablót készíteni. Az ember szemében ártatlannak tűnő sima és sötét falfelületek, az esti kivilágítás vagy az irodaházak üvegablakai olyan ökológiai csapdákat rejthetnek, amely egész fajokat, sőt táplálékláncokat dönthetnek romba. A legtöbb csapat a téma kapcsán plakátot adott be, a weöreses diákok viszont egy makettet építettek, melyen modellezték, hogy milyen veszélyeket rejt a fényszennyezés.

A maketten megtörtént eseteket modelleztek a diákok

Fejes Bálint, Papp Viktória és Kovács Krisztián elmondták például, hogy a fekete műanyag fólia vagy épp a fekete sírkő is lehet csapda, mert a vízirovarok tónak hiszik ezeket, odagyülekeznek és elpusztulnak. Tarr Ferenc a makett azon részét magyarázta el, ahol a szentjánosbogarak a lámpafény körül repkednek: a szentjánosbogarak párzását megzavarja, hogy a lámpák fénye erősebb náluk, így a világítótestekhez repülnek, nem találják meg egymást. Györkös Hanna elmesélte, hogy a kikelt kisteknősök nem a tenger felé indulnak el, hanem a közelben levő város felé, mert annak erősebb a fénye. Mező Panna egy Tószegen történt eset modelljét mutatta be: Géza, a gólya a településen az autókra támadt, megpróbált belecsípni a karosszériába, hisz a vízszintesen poláros fény odavonzotta a rovarokat és ezeket akarta elfogyasztani a gólya. A makettet főként természetes vagy újrahasznosított anyagokból készítették, sokat dolgoztak vele, mondta Rákóczi Kíra.

A szentjánosbogarakat is megzavarja a fényszennyezés

A makettért maximális pontszámot kapott a weöreses csapat, de a diákok jól szerepeltek az ügyességi és az elméleti feladatokban is, így övék lett az első helyezés. A fődíj egy ötvenezer forintos utalvány, a nyereményt kirándulásra fordítják a diákok.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!