Négy pápai az országos Top 10-ben


2010-03-23 19:32:07  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: Haraszti Gábor  | 


Négy pápai az országos Top 10-ben főképe
Az országos tollaslabda B kategóriás diákolimpia döntőt idén Salgótarjánban rendezték március 19 és 21 között. A pápai versenyzők szüleikkel és edzőjükkel, Horváth Attilával karöltve összesen 47-en utaztak el a Nógrád megyei városba. Annak ellenére, hogy idén nem Pápa adott otthont a versenynek, a pápai sportolók szép eredményeket értek el, ez köszönhető talán annak is, hogy Horváth Attilának ezúttal a szervezéssel nem, csak tanítványaival kellett foglalkoznia.

- A B kategóriás verseny tapasztalataim alapján erősödött a korábbi évekhez képest. Az előzetesen várt négy bajnoki címből kettőt sikerült realizálni, Nagy Noémi a III. korcsoportosoknál bizonyult a legjobbnak, míg az egy évvel idősebbeknél Varga Gréta nyakába került az arany. Ezüstérmet is sikerült hazahoznunk Vizi Dóra révén, aki Tóth Hanna orra elől szerezte meg a második helyet. Ugyanitt az ötödik helyet szerezte meg Bíró Friderika, a legjobb 10-be pedig sajnos nem sikerült bekerülnie Meizer Eszternek. A IV. korcsoportosoknál Gecse Réka lecsúszott a dobogóról, míg Papp Lilla 16. Csillak Zsófi a 20. helyen végzett. A II. korcsoportosok is kemény meccseket vívtak, Baki Boglárkának ezüstérem került a nyakába, Kovács Dorottya negyedik, Németh Gréta a hetedik, Bolla Kitti a tízedik pozícióban zárt. Az V. korcsoportban is nem sokon múlt az érmes hely, Vizi Eszternek a negyedik hely jutott, Macsotai Eszternek pedig sérülés miatt három forduló elteltével fel kellett adnia a versenyt.

Horváth Attila elmondta, hogy a magasabb korcsoportú fiúknál Kovács Bálintnak és Laczkó Bencének nem sikerült a legjobb 10-be kerülnie. A döntőn az iskolák összesített eredményeit is értékelték, külön büszkeség, hogy B kategóriában az általános iskolások mezőnyét a Weöres Iskola nyerte, a pápai intézmény tehát ebben a kategóriában a legeredményesebb az országban.

Képek:


Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!