Méltó módon emlékeztek


2015-10-12 20:33:48  | cikk: ha  | 


Méltó módon emlékeztek főképe

A hétvégén, október 9. és 12. közt a Pápai Huszár Egyesület a Magyar Királyi 7. Honvéd Huszárezred Pápára költözésére és az első világháború hőseire emlékezett. 2014-ben hagyományteremtő szándékkal szervezték meg először az emléktúrát, akkor Veszprémből lovagoltak Pápára a huszárok, idén pedig lóháton megtett csillagtúrák szerepeltek programjukban.
Pénteken az Alsóvárosi temetőben tartottak megemlékezést a hagyományőrzők, szombaton pedig már Csóton koszorúztak. A huszárok lóháton tették meg az oda-vissza körülbelül 50 km-es utat, nem a főútvonalon, hanem terepen mentek. A hagyományőrzők jártak a hadifogolytemetőben, ahol a Monarchia területén fogságba esett orosz, lengyel, ukrán és román nemzetiségű katonák nyugszanak. Csóton voltak olasz hadifoglyok is, de az itt elhunyt talján katonák földi maradványait az olasz állam hazaszállíttatta, mondta Tóth Kálmán, az egyesület alelnöke. A huszárok koszorúztak a település világháborús emlékművénél is, valamint megtekintették a hadifogolytábort bemutató emlékszobát.

Csóton több helyen is koszorúztak a huszárok

Vasárnap az idő nem volt kegyes a Pápai Huszár Egyesület tagjaihoz, esett az eső, hideg volt, így nem ültek nyeregbe, de azért kiautóztak Gannára, az Esterházy-mauzóleumhoz. Ott gróf Esterházy Pál, a hősi halált halt huszár főhadnagy szarkofágjánál koszorúztak. A megemlékezésen dr. Áldozó Tamás, Pápa város polgármestere mondott beszédet.

Gannán is sok résztvevője volt a megemlékezésnek

Az emléktúra utolsó állomása az egykori huszárlaktanya területén álló Hemo volt, itt helyezték el az utolsó koszorút a pápai hagyományőrzők. Bolla Kálmán, az egyesület elnöke elmondta, hogy kötelességüknek érzik a méltó főhajtást az elhunyt hősök előtt. Fontosnak tartják, hogy továbbadják a rájuk hagyott régi háborús történeteket, hogy a mai fiatalok is tisztában legyenek azzal, milyen borzalmakat jelent egy háború. Bolla Kálmán e mellett megköszönte Pápa Város Önkormányzatának támogatását, hisz az emléktúrát csak így tudták megvalósítani. Az egyesület jövőre is szervez hasonló megemlékezést, az előzetes egyeztetések alapján Gannára és Nyárádra mennek majd.

Az utolsó koszorú Pápára került

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!