70 éves a kereskedelmi és közgazdasági oktatás Pápán


2010-03-22 20:11:17  | cikk: Tóth Tamara  | fotó: Tóth Tamara  | 


70 éves a kereskedelmi és közgazdasági oktatás Pápán főképe
70 éves a kereskedelmi és közgazdasági képzés Pápán, melyet jubileumi héttel ünnepel a Pápai Gazdasági Szakképző Iskola és Kollégium székhelyintézménye (a volt Jókai Mór Közgazdasági Szakközépiskola és Leánykollégium). Az ünnepségsorozat iskolatörténeti kiállítással kezdődött ma délután 14 óra 30 perckor a volt Közgázban.

A kiállítást dr. Kovács Zoltán, Pápa város polgármestere nyitotta meg:

- A mai iskolatörténeti kiállítás egy mérföldkő is lehet, még akkor is, ha nem is kötődik a klasszikus 50 vagy 100. jubileumhoz. Ez a hetven év rendkívül tartalmas volt. A tárlókban a kezdetekről van rendkívül gazdag dokumentáció. Átöleli mindazt a hetven évet, melyet az iskola magának tudhat. A múlt megismerése nagyon fontos, főleg a jövő nemzedékeit tekintve - mondta megnyitójában.

A polgármester köszöntőjében elmondta azt is, hogy az itt látható dokumentumokhoz már készülőben van egy könyv is, mely a város története szempontjából rendkívül fontos, hiszen ilyen elemekből épül fel a város monográfiája.

- Nehéz hetven évet tárlókban bemutatni, hiszen egy iskola szellemét nem a tárgyak, hanem tanárai és diákjai határozzák meg - kezdte köszöntőjét Unger Tamás iskolaigazgató.

Az igazgató utalt bizonyos relikviák különös értékére is: Varjúné Kati néni eredeti keris sapkája, mely megkülönböztette a tanulókat a gimnazistáktól, akkora értéket képvisel fiai számára, hogy nem engedték kiállítani, ezért a bejáratnál fényképen látható csak, továbbá kiemelte Farkas Tibi bácsi által behozott eredeti ballagási meghívót.

- Természetesen emléket állítottunk névadónknak, Jókai Mórnak mint egykori refis kollégistának, akinek a nevét kereken 50 évig viselte az intézmény, hiszen 1958-ban döntött úgy a tantestület, hogy felveszi a Jókai nevet, utalva a kollégiumi gyökerekre és Nagy László költőre, leghíresebb diákunkra, aki ugyan azért került a „keribe”, mert saját szavaival négy év latinját kellett volna bepótolni a gimnáziumhoz, de lévén a kétfajta oktatás 1941-ben még egy épületben zajlott, a gimnázium tanáraihoz járt önképzőkörökre és előadásokra- mondta Unger Tamás.

Az iskola folyosóján található kiállítást két részre lehet osztani: az egyik oldalon érme és pénztörténeti kiállítás várja az érdeklődőket eredeti milpengőkkel, míg a másik oldalon az iskola életét bemutató fotódokumentáció és tárgyak varázsolják vissza az emlékezőket mintegy 70 évre visszamenőleg. Találkozhatunk eredeti tankönyvekkel, az első kereskedelmis végzős osztály tablójával, oklevelekkel, iskolaújsággal, 1958-as cikkekkel az iskoláról. Az egyik tárlóban Boldizsár Márta felajánlásából 1962-es matrózblúz feszít, vele szemben 1970-es lyukkártyás könyvelőgépek sorakoznak.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!