Nyertes pályázat, pénzügyek, módosítások


2015-10-01 00:19:51  | cikk: pt  | 


Nyertes pályázat, pénzügyek, módosítások főképe
Megtartotta soron következő ülését a Pápakörnyéki Önkormányzatok Feladatellátó Társulás a városháza tanácstermében, ahol elhangzott: a szervezet sikeresen pályázott az orvosi ügyelet új gépjárművének beszerzésére. A Suzuki Vitara típusú autót hamarosan átvehetik, a most használatban lévő Dacia Dustert pedig értékesítik majd. A kért árajánlatok 1,5-2 millió forint között mozognak – tájékoztatott a tanácskozáson Varga Péter, a társulás elnöke.

A pályázattal és az értékesítéssel kapcsolatosan a települések képviselői módosították a társulás 2015. évi költségvetését, majd beszámolót hallgattak meg az idei első féléves gazdálkodásról. Eszerint a kiadási és bevételi oldal időarányos teljesítést mutat. Elhangzott az is, hogy a társulás Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatánál korábban végrehajtott ellenőrzés nyomán 2015. szeptember elsejétől további két munkatársat foglalkoztatnak a családsegítőnél.

Módosították a Segítő Társulás Alapítvány alapító okiratát is, és Varga Péter kezdeményezte, hogy a Pápakörnyéki Önkormányzatok Feladatellátó Társuláshoz tartozó települések községtörténeti könyveinek többletpéldányait osszák szét a mozgókönyvtárak között. Így az egyes falvakból elszármazottak jelenlegi lakhelyükön is olvashatnának szülőfalujukról. Felmerült továbbá, hogy a mozgókönyvtárak segítségével évente községtörténeti vetélkedőt rendeznének diákoknak. A javaslatokról a következő üléseken is tárgyalnak.

Képek:


Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!