Korán búcsúzott Mihályfi Ákos


2015-09-29 12:47:50  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Korán búcsúzott Mihályfi Ákos főképe
Korábban már beszámoltunk arról, hogy a Ronin HSE elnöke, Mihályfi Ákos az Egyesület Államokba utazott, ahol a Brazil Jiu Jitsu Masters Világbajnokságon vesz részt. A Las Vegasban rendezett világeseményen Ákos egy súlycsoporttal feljebb indult, a +100,5 kilogrammos kategóriában célja az volt, hogy minimum megismételje tavalyi eredményét, azaz dobogóra szeretett volna állni. A versenyző sikeres felkészüléssel a háta mögött, jó formában várta az első mérkőzését, ami sajnos nem úgy sikerült, ahogy szerette volna.
- Sajnos kiestem az első mérkőzésen, mert a 4-0-s vezetésem tudatában túlságosan magabiztos lettem – summázta a meccset az ellenfelem.hu hasábjain Mihályfi Ákos. Úgy gondolom, a földre vitelemért is járt volna két pont, ez sajnos elmaradt. A biztos vezetés tudatában kopogtatni akartam, ami mint később kiderült, hibának bizonyult, hiszen hagynom kellett volna a „passzív” munkát, és nyerni, majd készülni a következő mérkőzésemre. Ellenfelem, Vince Lane, a Gracie Elite Team versenyzője a döntőig menetelt, amit fojtással fejezett be és a dobogó tetejére állhatott. Gyenge vigasz, hogy az eredményhirdetés után gratulált, azt mondta, a legjobb, legnehezebb meccse ellenem volt.
Mihályfi Ákos a jövővel kapcsolatban azt mondta, a mostani kudarc nem szegi kedvét, hiszen 2016 januárjában Portugáliában Európa-bajnokságot rendeznek.
- Folytatom a munkát, sok biztató szót kaptam, na és persze bízom a támogatóimban is, hogy látnak fantáziát egy 44 éves sportemberben. A válogatott, szponzori pólómat szeretném aláíratni neves UFC fighterekkel és edzőkkel, majd ezt árverésre bocsájtani.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!