A közönség szeretete éltet minket - Pápán muzsikált a Ghymes


2015-09-21 20:23:35  | cikk: ha  | fotó: Babos Petra  | 


A közönség szeretete éltet minket - Pápán muzsikált a Ghymes főképe
A Ghymes együttes 1983-ban alakult Szarka Gyula vezetésével Nyitrán. A zenekar első táncházait és népzenei koncertjeit a felvidéki Gímes (régi írással Ghymes) község ifjúsági táborában tartotta, innen a név, amit 1984-ben vettek fel. Azóta Szarka Gyula írja a népzenei alapú muzsikát s fivérének, Szarka Tamásnak köszönhetők a szövegek, aki azért kiveszi részét a zeneszerzésből is.
A Ghymes vallja, hogy az élő muzsika energiájának, varázsának köszönhető sikerük. Pápai koncertjük is ezt bizonyította: a Pápai Csülök-, Cicege- és Borfesztivál látogatói szombat este élvezhették a sajátos, egyéni hangzású Ghymes-zenét, az irodalmi értékű szövegeket. Szarka Gyulával a koncert előtt beszélgettünk.

- A zenekar már több mint 30 éve muzsikál, készítettek leltárt?
- Megálltunk egy pillanatra, összeválogattunk egy best of albumot, jobban mondva négyet, hisz nem fértek volna el egy korongon azok a dalok, melyek fontosak voltak számunkra a három évtizedben. Nekünk illetve a közönségünknek, hisz megkérdeztük őket is, hogy melyek a kedvenceik. Az ő szavazataik alapján egyébként a Tánc a hóban című dalunk a kedvenc, mi nem tudnánk dönteni.

- Az induláskor mik voltak az álmaik? Megvalósították őket?
- Nyilván minden kezdő zenekar dédelget nagy álmokat, ez így van jól. Mi zenélni szerettünk és szeretünk ma is, s örülünk, hogy a közönség meg minket szeret. Már induláskor az volt a cél, hogy megismertessük, népszerűsítsük a népzenét, s ebből nőtt ki tulajdonképp a zenekar sajátos hangzásvilága, ami a védjegyünkké vált.

- Felvidéki zenekarként indultak s ma is ott élnek. Hol koncerteznek többet, itthon vagy otthon?
- A legtöbbet Magyarországon koncertezünk, vagyis inkább úgy mondom, hogy a Kárpát-medencében. De jártunk már Amerikában és Japánban is. Visszatérve a kérdésre: ha hívnak minket, mi megyünk, nincs fontosabb vagy kevésbé fontos koncert, a Felvidék szinte összes kultúrházában felléptünk, de a nagyobb koncerteket Magyarországon tartjuk.

- A Ghymes muzsikájában miként színesítik a népzenét?
- Mi már akkor világzenét játszottunk, amikor még nem is tudtuk, hogy van ilyen. A népzene volt a kezdet, aztán egyre erősödött a késztetés, hogy alakítsuk egy kicsit a saját szájunk íze szerint. A magyar népzene az a hagyomány és alap, amit mindig szem előtt tartunk, hisz ezen nőttünk fel, ez a miénk, a zsigereinkben van. Tudnék mexikói dalokat is játszani, de nem jönnének olyan szívből, mint a magyar népzene alapú muzsika. Azt, hogy hogyan olvad egységbe a modern hangzás és az ősi dallam, nehéz megmondani, ehhez jó arányérzék kell.

- A zenekarban a Szarka fivérek jelentik az állandóságot, a többi tag időről-időre változik. Mitől függ a váltás?
- A változás mindig érlelődik, aztán ha új tag kerül a zenekarba, az mindig jelent egy friss fuvallatot és ez jó. A lényeg, hogy olyanokkal muzsikálunk, akikkel jól érezzük magunkat a színpadon és egymásra tudunk hangolódni. Most is nagyon jó a csapatunk.

- Több mint 30 év, több ezer koncert, nem fárasztó ez?
- Szerintem ezt a műfajt csak az csinálja, aki imádja csinálni. Mi élvezzük a dalszerzést, a lemezkészítést, de az az igazi, ha a közönséggel találkozunk. Ma délben indultunk otthonról, kora délután érkeztünk Pápára, megcsináltuk a beállást, most pedig ráhangolódunk a koncertre - sok-sok óra azért, hogy a pápaiak is a megszokott Ghymes minőséget, hangulatot kaphassák. De ez nem fáraszt minket, mert ez az életünk, a közönség szeretete mindenért kárpótol. Jó a buli, a közönség élvezi a zenét, akkor miért lennénk fáradtak?!

A Ghymes pápai fellépésén elhangzottak az eltelt 30 év legnépszerűbb dalai, többek közt a közönségkedvenc Tánc a hóban és a zenekar ezúttal is a Kézfogással zárta a koncertet.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!