Ez mind a miénk - Ars Sacra programok Pápán


2015-09-21 20:13:42  | cikk: ha  | 


Ez mind a miénk - Ars Sacra programok Pápán főképe
Az országos Ars Sacra fesztivál célja, hogy különféle művészeti ágakon keresztül megmutassa a keresztény kultúrában rejlő értékeket. Pápán tavaly volt először ehhez kapcsolódóan rendezvény, akkor is és most is a Pápai Református Gyűjtemények vállalta fel a szervező szerepét.

A helyi programokat zenés áhítattal nyitották szombat délelőtt, ahol Köntös Lászlő főjegyző, a gyűjtemények igazgatója köszöntötte az érdeklődőket:
- Számomra az Ars Sacra fesztivál a múltunk visszavétele. Szekularizált világban élünk, sokszor elmegyünk amellett, amink van, pedig a szakrális művészet is kulturális örökségünk része. Fontos, hogy észrevegyük, hogy milyen gazdagság vesz körül bennünket, mennyi szépséget ajándékozott nekünk az Úristen.

A nyitóalkalom után rögtön indult a templomséta. A szép számú érdeklődő körbejárhatta a belváros műemléktemplomait Mezei Zsolt főkönyvtáros vezetésével. A református templomban kezdődött az idegenvezetés, aztán következett a bencés, a református ótemplom, a nagytemplom, a kastélykápolna, majd a ferences templom, a zsinagóga és az evangélikus templom titkaiba is beavatta a közel 150 fős csoport tagjait Mezei Zsolt.

Kutasiné Molnár Boglárka pápai volt, aztán a teológia elvégzése után elkerült szülővárosából és most Kaposmérőn református lelkipásztor. Gyülekezeti kirándulást szervezett erre az alkalomra és három somogyi település hívei látogattak el vezetésével Pápára. Mint mondta, számára nagy élmény volt, hogy ismét beléphetett a már jól ismert szakrális terekbe, de legalább ilyen fontosnak tartotta, hogy a gyülekezetének tagjai is megismerhették a pápai templomokat.
Belucz János a Felvidékről érkezett csoportjával, a pápai kertbarátok meghívására. Elismerően szólt a szervezésről, mint mondta, jó volt, hogy egy-egy templomban 10-15 percet töltöttek így nem vált unalmassá az idegenvezetés és bejárhatták a pápai belváros csodaszép műemlékeit.

Az Ars Sacra fesztiválhoz kapcsolódott a Nyitott Templomok Napja is, így szeptember 19-én nem csupán a kapuit tárta ki a református templom, de aki akart, a toronyba is felmehetett.
- Fontos, hogy nyissunk a világ felé, konkrét és átvitt értelemben is - mondta Márkus Mihály, a pápai gyülekezet lelkésze. Épp ezért most lehetősége nyílt minden érdeklődőnek, hogy a református templom tornyából csodálhassa meg a panorámát. A pápai a Dunántúl legnagyobb református temploma, tornyai 50 méter magasak, érdekes, hogy a harangok nem legfelül, a szabad térben, hanem egy szinttel lejjebb kaptak helyet, statikai szempontok miatt.

Aki elfáradt a templomsétában vagy épp a toronylátogatásban, azt a gyűjteményi könyvtárban kézműves foglalkozásra várták. Halászné Kapcsándi Szilvia kedves és lelkes múzeumpedagógus vezetésével a látogatók bibliai jelképeket, például Kálvin-csillagot ábrázoló medálokat valamint a gyűjteményi kiállítás egyházművészeti motívumait, többek közt a fiait önnön vérével tápláló pelikánt bemutató lapokat festhettek ki.

A nap zárásaként az istentiszteleten Steinbach Józseg püspök hirdetett igét, majd Mészáros János Elek adott koncertet a református templomban.
Az egyik tehetségkutató show-ban feltűnt, csodálatos hangú mezőgazdász-énekes mélyen hívő református. Mint mondta, először számára is kérdéses volt, hogy kapott talentumát meg kell-e mutatnia egy showműsorban, de aztán úgy gondolta, ha az Úristen azt akarja, akkor azon a versenyen is lehet áldás. Azóta több mint hatszáz koncertet adott már, jórészük templomi koncert, ahol még inkább megnyílik az emberek szíve. Pápai fellépésén is olyan magyar gyökereket, identitást erősítő dalokat énekelt, mint például a Hazám, hazám vagy épp a Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország című éneket, közben gondolatait, sőt saját versét is elmondta hallgatóságának.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!