Idegenben kezd a Bakonyerdő Pápa


2015-09-18 12:38:03  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Idegenben kezd a Bakonyerdő Pápa főképe
A hétközi kupabúcsú után szeptember 19-én már az NB II-es kézilabda bajnokság első fordulójában lép pályára a Bakonyerdő Pápa együttese, mely a 2014/2015-ös kiírásban hetedik helyen végzett Tarján otthonába látogat. A tavalyi kiírásban a Sportcsarnokban egy góllal maradtak alul a mieink (19-20), idegenben viszont nem volt esélyük a pápaiaknak (40-23), van tehát miért visszavágniuk kézilabdázóinknak. A Bakonyerdő vezetőedzője, Kiss Dániel szeretne egy jó eredménnyel nekivágni a szezonnak, munkáját azonban több dolog is hátráltatja.
- Öt játékosomra nem számíthatok a szombati mérkőzésen, hárman Röszkén töltik katonai szolgálatukat, egy játékos iskola elfoglaltság miatt marad távol, kapusunk, Baracsi István pedig betegség miatt a szerdai kupameccsen sem volt bevethető, játéka továbbra is kérdéses. Reményeink szerint azonban bemutatkozhat a kettős játékengedéllyel rendelkező, a SZESE-Győrtől érkezett balszélső, Horváth Norman. Annak ellenére, hogy az eltervezett munka felénél vagyunk - és idő kell a csapatépítésnek - mindenképp győztesként szeretnénk elhagyni a pályát. A fiúk motiváltak, bizakodó vagyok – tette hozzá a Bakonyerdő új vezetőedzője.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!