Felújítják a járdát a Bocsor utcában


2015-09-16 22:47:57  | cikk: HuHa  | 


Felújítják a járdát a Bocsor utcában főképe
A város képviselő-testületének legutóbbi ülésén hozott döntés újabb utcákban teszi lehetővé a járdafelújítást. Ezek közül elsőként, ma, a Bocsor utcában kezdték meg a munkát a kivitelezők.

A helyszínen tartott sajtótájékoztatón Áldozó Tamás polgármester emlékeztetett, szeptember 4-én a befolyt helyi adók többletének terhére 70 millió forintot különítettek el a járdafelújítások folytatására, így a Bocsor mellett közeljövőben a Tulipán utcában, Kéttornyúlakon a Pápai utcán kezdődhet meg a munka és további utcákban is lesz járdafelújítás az idén.
-A Bocsor utca páros oldalán tavaly elkészült a Teleki utcától a Juhar utca felé futó szakasz, a Somlai út és Tulipán utca között pedig jó állapotú a járda, így a mostani beruházás a Tulipán és Teleki utca közötti részt érinti. Ezzel a két meglévő járdaszakaszt kötjük össze, mintegy 530 méter hosszan.
A beruházás kiemelten fontos, hiszen a Bocsor utcán nagy a gyalogosforgalom, sokan erre közelítik meg az Ipari Parkot a lakóövezetek irányából. Az eddigi fokozott balesetveszélyt szeretnék most véglegesen megszüntetni – emelte ki a városvezető.
A Bocsor utcai beruházás több mint 10 millió forintba kerül és az Eszterházy Ferenc Terv keretében valósul meg. Az új járdaszakaszt ugyanolyan lesz, mint a Tókertben már több helyütt látható.

-A Bocsor utcában azzal a speciális helyzettel találkoztunk, hogy a Teleki utcai saroknál nagyon mély árok húzódik, és az utca kanyarulata is bonyolítja az építkezést. Az árok és a lakóházhoz már megépített kerítés között nagyon szűk a hely, így a járda is csak úgy fér el, ha az árkot egy szakaszon lefedjük és zárt csapadékvíz elvezetőt alakítunk ki – közölte Rádi Róbert, a Pápai Városfejlesztő Társaság Kft. ügyvezetője. Az utca többi szakaszán a máshol alkalmazott technikával dolgoznak, a régi járdaburkolat felbontását követően új ágyazatot készítenek, és erre kerülnek a város már több pontján látható szürke és antracit burkolókövek. Azoknál az ingatlanoknál, ahol jó minőségű térkőburkolatos járda van – az ott élők jóvoltából -, ott ahhoz építik hozzá az új szakaszokat.
Készül az új járda

Rádi Róbert arról is szólt, eddigi tapasztalataik szerint a járdafelújítással érintett utcák lakói jól fogadják az építkezést, többen arról számoltak be, hogy nagyon régóta várták már a megfelelő minőségű gyalogosfelület kialakítását. Ez különösen az idősek számára fontos, hiszen az egyenletes felületen biztonságosabban tudnak közlekedni, de fontos a kisgyermekes családok számára is, hiszen az új járdákon gond nélkül el lehet tolni a babakocsit. Mindezek mellett a téli hóeltakarítás is sokkal könnyebbé válik a lakók számára.

Áldozó Tamás a sajtótájékoztatón kifejtette, a testület pénzügyi forrásokról szóló döntése alapján több utcában is zajlik még idén járdafelújítás, így a már említetteken túl, a Terv utca környékén a Rét utca, Páva utca és Galamb utca is érintett a járdafelújításban. Emellett hamarosan megkezdődik a Hetedik utcai járda kivitelezése is, amelyre közel 15 millió forint támogatást is elnyert a város. A cél továbbra is az, hogy összefüggő irányokban alakítsanak ki korszerű, jó minőségű gyalogosfelületeket. A tervezett járdafelújításokat szeretnék december 10-re befejezni, ez azonban nagymértékben függ attól, hogy az időjárás mennyire teszi lehetővé az építkezést.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!