Hibátlan szezonkezdet a PELC-es lányoktól


2015-09-11 18:16:58  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Hibátlan szezonkezdet a PELC-es lányoktól főképe
Az U17-es nagypályás lány labdarúgó bajnokságban a Budapest Honvéd ellen játszotta a 2015/2016-os idény első hazai találkozóját a Pápai Egyesített Labdarúgó Club alakulata. A pápai lányok az idénnyitón Pécsett magabiztos, 4-1-es sikert könyvelhettek el, a megkezdett sorozatot a Honvéd ellen is szerették volna folytatni Tóth Ferenc és Pődör Ákos tanítványai. A kezdés nem is sikerülhetett volna jobban, hiszen negyed óra sem kellett, és már 2-0-t mutatott az eredményjelző, a hazaiak részéről Pődör Patrícia duplázott. A vendéglátók végig domináltak az összecsapáson, a védelem és a támadó szekció is jól tette a dolgát, utóbbi eredményeképpen a 26. percben Pődör mesterhármasának köszönhetően már harmadszor ünnepelhettek a mieink. Szünet után némi bizonytalanság volt felfedezhető a lányokon, két perc alatt a kispestiek kétszer is mattolták Takács kapust, újra nyílt volt a meccs. Szerencsére a lányok rendezni tudták a sorokat, összpontosítottak, és a 65. percben Pődör Patrícia negyedik találata kialakította a 4-2-es hazai sikert.

PELC U17 - Budapest Honvéd 4-2 (3-0) Gsz.: Pődör 4 ill. Romanoczki, Malinovszky

Tóth Ferenc: Teljes mértékben elégedett vagyok a lányokkal, hiszen azokat az alap dolgokat, amiket megbeszéltünk, maximálisan betartották. A védelem - a második félidőben látott apróbb megingástól eltekintve - megoldotta a rá bízott feladatot, Pődör Patrícia négy gólja önmagáért beszél, a kontrajátékunk jól működött. Pődör Ákos edzőkollégám nevében is gratulálok a csapatnak.

PELC U17: Takács ('41 Erdélyi) - Marton ('79 Németh), Beimli, Tankó, Cser - Pődör, Beszédes, Fellner ('51 Nagy), Török ('71 Bognár) - Móczár ('51 Ivády), Lázár

A lányok szeptember 18-án Győrbe látogatnak.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!