A Várkertfürdő és a 83-as út fejlesztése a szocialisták szemével


2015-09-11 14:28:29  | cikk: pt  | fotó: pt  | 


A Várkertfürdő és a 83-as út fejlesztése a szocialisták szemével főképe
A Várkertfürdőt működtető Pápai Termálvízhasznosító Zrt.-vel, a 83-as út fejlesztésével, valamint a vízvezeték-rekonstrukciós munkálatok utáni úthelyreállítással kapcsolatos gondolatait fogalmazta meg legutóbbi sajtótájékoztatóján Grőber Attila önkormányzati képviselő, a Magyar Szocialista Párt helyi elnöke.

Az MSZP pápai vezetője kiemelte: pénzügyileg és morálisan is tarthatatlannak ítéli meg a Pápai Termálvízhasznosító Zrt. jóváhagyott üzleti tervét, így egy korábbi képviselő-testületi ülésen arra kérte a polgármestert, hogy ne szavazza azt meg. – Ez egy nullás üzleti terv volt, miközben minden korábbi tény azt igazolja, hogy ez illúzió – mutatott rá az önkormányzati képviselő, aki a korábbi vezérigazgató számára adható magas összegű jutalmat morális szempontból nem tartotta elfogadhatónak. Grőber Attila szerint több beavatkozási pontra lenne szükség a Várkertfürdővel kapcsolatban: javítani kellene a likviditási helyzetét, egyértelmű állásfoglalásra lenne szükség a többségi tulajdonos önkormányzat szerepvállalásáról, a látogatói szám növelése érdekében fejlesztéseket kellene végrehajtani a fürdőben, továbbá a létesítmény adósságállománya is kezelésre szorul. A képviselő úgy véli, ilyen komoly terhek megoldásához külső segítségre lesz szüksége a városnak.

A szocialista politikus a 83-as út fejlesztésével kapcsolatos kérdésekre is kitért. Mint mondta, az utóbbi öt évben apró eltérésekkel ugyanazok az információk hallhatók a témában, ezért bővebb tájékoztatásra lenne szükség. Az út valóban tervezés alatt áll-e? Hány települést fog elkerülni? Mikor kezdődnek el az útépítési munkák, és ezek várhatóan mikor fejeződnek be? – többek között ezeket kérdezte Grőber Attila.

Végezetül a Magyar Szocialista Párt pápai elnöke szót ejtett a Szövetkezet és a Mézeskalács utcában végzett vízvezeték-rekonstrukciós munkálatokról. Kifejtette, az érintett útszakaszokon időnként balesetveszélyes a közlekedés, ezért az illetékeseknek még az őszi sár és a téli fagyok beállta előtt megoldást kellene találniuk az akadálymentes közlekedésre.

Képek:


Címkék: MSZP | Várkertfürdő
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!