Egy hét - hét közlekedési baleset


2015-09-08 22:45:58  | cikk:  | 


Az elmúlt héten – 2015. augusztus 31. és 2015. szeptember 06. között – 7 közlekedési baleset jutott a Pápai Rendőrkapitányság tudomására. Hat káresemény vonatkozásában személyi sérülés nem történt, ám az érintett gépjárművekben anyagi kár keletkezett, míg az egyik baleset alkalmával 1 fő könnyű sérüléseket szenvedett. Az ütközéshez vezető okok között fellelhető az elsőbbség meg nem adása, az ittas vezetés, valamint a parkolóban történő figyelmetlen hátramenet végzése, egy ízben pedig vadelütés miatt kellett intézkednie a baleset helyszínelőnek. Három ütközés esetében is felmerült, hogy a feltételezett okozó adatai hátrahagyása nélkül hagyta el a helyszínt, holott a hatályos jogszabályok értelmében: „Ha a baleset folytán megrongálódott jármű vezetője nincs jelen, a károkozó köteles személyi adatait és biztosítója nevét erre alkalmas módon a helyszínen hátrahagyni és az esetet a felelősségbiztosítási jogszabályok rendelkezéseinek megfelelően a biztosítónak bejelenteni.” A Pápai Rendőrkapitányság felhívja a gépjárművezetők figyelmét arra, hogy a szarvasbőgés időszakának kezdetén vagyunk. Ebből adódóan szeptemberben és októberben gyakrabban találkozhatunk úttesten áthaladó szarvasokkal. A vadelütés megelőzésében segítséget nyújthat az autóra szerelhető un. vadriasztó síp.

Balesetmentes közlekedést kíván a Pápai Rendőrkapitányság!


Képek:

nincsenek képek