Kozma Sándor születésének 190.évfordulójára emlékeztek


2015-09-05 07:51:39  | cikk: Babos Petra  | 


Kozma Sándor születésének 190.évfordulójára emlékeztek főképe
Kozma Sándor első országos királyi főügyész születésének 190.évfordulójára emlékeztek csütörtök délután a Veszprém Megyei Főügyészség szervezésében a Széchenyi István utcában lévő emléktáblánál.
Az egybegyűlteket dr. Marton István címzetes főügyészségi ügyész, pápai járási vezető ügyész köszöntötte, majd dr. Orbán György, Veszprém megye főügyésze mondott ünnepi emlékbeszédet.

Kozma Sándor 1825. szeptember 2-án született a Somogy megyei Kőröshegyen. A középiskola első évét Sopronban végezte, majd innen Pécsre került, ahol nem igazán érezte jól magát. Új szellemiségre vágyott, ezért néhány szándékos botlás, csínytevés után sikerült rábírnia apját, hogy a Pápai Református Kollégiumba kerüljön. Pápán Petőfivel és Jókaival együtt koptatta a padot, és élte a diákok igen mozgalmas életét. Jogot Pozsonyban hallgatott, 1847-ben pedig ügyvédi vizsgát tett. A szabadságharc kitörése után katonának jelentkezett a honvédseregbe, ahol több csatában is részt vett. Az 1850-es évek elején rendőri felügyelet alatt Marcaliban folytatott ügyvédi gyakorlatot. Nagy tehetségével és szónoki képességével tűnt ki. 1861-től országgyűlési képviselő, 1867-től az Igazságügyi Minisztériumban miniszteri tanácsos, majd 1869-ban a királyi Kúria bírájává nevezték ki. Az 1871.évi törvénycikk rendelkezett a királyi ügyészség felállításáról. A miniszter olyan személyt akart kinevezni a felállítandó ügyészség élére, aki kiemelkedően jeles tagja a jogásztársadalomnak, megfelelő gyakorlattal rendelkezik, higgadt, megfontolt, továbbá el tudja érni, hogy a létrehozandó új szervezet országosan elismert és elfogadott legyen. E szempontok alapján került képbe Kozma Sándor, akit a király a pesti királyi tábla mellé királyi főügyésznek nevezett ki. Ő volt az, aki ellátta a koronaügyészi státuszt is, amíg azt be nem töltötte más.
Kozma Sándor 1872. január 1-től lépett hivatalba. Kiválóan oldotta meg a rábízott feladatot, képes volt az ügyészséget, mint szervezetet országosan elfogadtatni, tekintélyét megalapozni. Azt az új típusú intézményt, amely nem igen szokott maga iránt rokonszenvet ébreszteni, nálunk népszerűvé tette. Mind a mai napig ő vezette a leghosszabb ideig az ügyészség szervezetét. 1897. augusztus 5-én, Budapesten hunyt el – ismertette életét Veszprém megye főügyésze, majd hozzáfűzte, Kozma Sándort az igazságszeretet és a humanizmus jellemezte.

Nemcsak Kozma Sándor, hanem egyik fia, Kozma Andor költő szintén pápai diák volt. Rá emlékezve Kozma Andor: Vágyak netovábbja című költeményét szavalta el Kovácsfiné dr. Nagy Judit főügyészségi ügyész. A koszorúzással egybekötött megemlékezésen részt vett többek között Polgárdi Imre, a Veszprém Megyei Önkormányzat közgyűlésének elnöke, dr. Áldozó Tamás polgármester, Gránásiné Bácsi Tünde, a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakközépiskolájának igazgatója, dr, Némethné dr. Szent-Gály Edit, a Veszprém Megyei Törvényszék elnöke, dr. Varga Attila, a Veszprém Megyei Ügyvédi Kamara elnöke, Kovácsfiné dr. Nagy Judit, a Magyar Jogászegylet Veszprém Megyei elnöke, dr. Töreki Sándor rendőr dandártábornok, Veszpém megye rendőrfőkapitánya, dr. Simon József, Vas megye főügyésze, dr. Nagy Gyula, a Pápai Járási Bíróság elnöke, Szappan Csaba rendőr alezredes, a Pápai Rendőrkapitányság vezetője és Temesi Balázs, Kozma Sándor rokona. 
Az ünnepség végén dr. Áldozó Tamás, Polgárdi Imre és a Veszprém Megyei Főügyészség vezetői megkoszorúzták Kozma Sándor és Kozma Andor emléktábláját.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!