Droghasználat a serdülőkorban


2015-09-05 07:47:20  | cikk: Babos Petra  | 


Droghasználat a serdülőkorban főképe
A Földön több pénzt költenek kábítószerekre, mint élelmezésre, ruházkodásra, lakásfejlesztésre, oktatásra vagy orvosi ellátásra. Naponta ötezren - főként gyerekek - kezdenek kábítószereket használni – hangzott el a Gróf Esterházy Kórház és Rendelőintézeti Szakrendelő, a Veszprém Megyei Kormányhivatal Pápai Járási Hivatala és a Projekt HOPE Lengyelország Alapítvány szakmai továbbképzésén.  A Droghasználat a serdülőkorban című konferenciának a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ színházterme adott otthont.

A rendezvény elején dr. Vörös Ibolya főigazgató szólt a szép számban megjelentekhez, örömét fejezte ki, hogy a Boeing és a Projekt Hope támogatásával 2013 óta képzési program zajlik a gyerekek egészségügyi ellátásának javításáért. Ez idáig négy továbbképzés történt meg, külföldi és magyar előadókkal, a különböző kiemelt betegségcsoportok feldolgozásával. A mostani továbbképzés szervezése már tavasszal elkezdődött, az egészségügyi alap és szakellátásban résztvevők igényeinek figyelembe vételével.
- A programot dr. Duga Erika járási tiszti főorvos, a városi vezető védőnő és kollégáim segítségével szerveztük meg. A téma aktualitását a fiatalok körében egyre nagyobb számban előforduló droghasználat adja. Mind a védőnői szolgálat, mind a háziorvosi és a kórházi ellátás során szembe kell néznünk ezzel a nagy problémával. Nem rendelkezünk elegendő ismerettel a droghasználó kamaszokkal kapcsolatban. A továbbképzés elsősorban az egészségügyi dolgozók pontszerző programjaként indult, de természetesen minden, a gyerekek ellátásával foglalkozó társintézményt meghívtuk. Nagy örömmel fogadtuk, hogy sokan érdeklődtek e téma iránt, hiszen az a célunk az, hogy minél többen megfelelő információval rendelkezzenek a droghasználat terén. Ennek azonban az lett a következménye, hogy kinőttük a kórház ebédlőjét, s 150 jelentkezővel a JMSZK színházterében tartjuk a rendezvényt - mondta dr. Vörös Ibolya.

Horváthné Farkas Andrea, a járási hivatal vezetője is köszöntötte az egybegyűlteket. Mint mondta, mind szélesebb körben kell hozzáférhetővé tenni azokat az információkat, melyek birtokában eredményesebb drogellenes tevékenység fejthető ki. Öröm számára, hogy a rendezvény anyagának összeállításában a témában érintett helyi szakemberek működhettek közre, s mondhatták el tapasztalataikat.
A rendezvényen Dorota Kuchna, a Projekt Hope Lengyelország igazgatója is szólt, aki röviden bemutatta a szervezetüket, beszélt az alapítványuk tevékenységi köréről. A Boeing vállalat az 1990-es évek közepe óta áll partnerkapcsolatban a Projekt Hope-pal a szükséget szenvedők egészségügyi ellátásának biztosítása érdekében.

Az egész napos továbbképzés Császárné Elek Veronika címzetes rendőr alezredes előadásával kezdődött, aki a fiatalkori droghasználattal kapcsolatos helyzetképet és tapasztalatokat vázolta fel a jelenlevőknek a Pápai Rendőrkapitányság illetékességi területéről. Kiemelte, a pápai kapitányság drogprevenciós tevékenysége közé tartozik az iskolai bűnmegelőzési tanácsadó tevékenység, az iskola rendőre program, a DADA foglalkozások, a különböző előadások gyerekeknek és tanároknak, valamint  „A szülők és a családok a rendőrség kiemelt partnerei a kábítószer-bűnözés megelőzősében” című program.
A nap fénypontja dr. Zacher Gábor toxikológus előadása volt, aki a kamaszkori drogproblémákra világította rá az érdeklődők figyelmét. Mint mondta, az elmúlt négy-öt évben több száz új szer jelent meg a drogpiacon, amely így teljesen átalakult. Elárasztották a világot a dizájner drogok, s sajnos egyre több fogyasztója lett.
dr. Zacher Gábor előadása közben
A délelőtt során számos szakember tartott előadást, így például dr. Bíró Tamara alügyész a büntetőjogi aspektusokról, Bolláné Sarmon Adrienn védőnő a terhesség alatti droghasználatról, Hegyiné Mráz Erika tanácsadó szakpszichológus a droghasználathoz vezető pszichés-környezeti tényezőkről és élethelyzetekről, Hubainé Lipp Katalin szociálpedagógus a droghasználat korai felismeréséről, dr. Steiner Péter gyermekpszichiáter a droghasználó fiatalok ambuláns egészségügyi ellátásáról és dr. Bilinszky Zsuzsanna gyermekgyógyász az újszülött kori köldök ellátásról beszélt.
A gyermekgyógyász hírportálunk kérdésére elmondta, évente 30-40 gyermek kerül az osztályukra, alkohol-, drog vagy gyógyszermérgezés miatt. Leginkább alkohol túlfogyasztás miatt kerülnek kórházba, néhány esetben a füves cigit is kipróbálják. Ez elsősorban a középiskolás korosztály érinti, de volt már nagyon fiatal páciensük is, aki még alsós volt. A pápai kórházban elsődlegesen belgyógyászati okok miatt kezelik a gyerekeket, nem a lelki okokat vizsgálják. A rendőrséget akkor értesíthetik csak, ha bűncselekmény történt, vagy a terjesztő kerül hozzájuk.
A program tesztírással zárult a délutáni órákban.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!