Jól halad a Bakonyerdő Pápa felkészülése


2015-08-30 15:13:06  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Jól halad a Bakonyerdő Pápa felkészülése főképe
A Bakonyerdő Pápa felnőtt kézilabda csapata gőzerővel készül a szeptemberben induló NB II-es bajnokságra. A heti három edzés mellett több felkészülési mérkőzést is játszik a csapat, mely az Ács ellen mutatkozott be a hazai közönségnek. Kiss Dániel vezetőedzőtől megtudtuk, az elmúlt hetekben az erőnléten és a technikai képzésen volt a fő hangsúly, a mostani héten viszont már a labda is előkerült. A vezetőedző kitért arra is, hogy az edzőmeccseken nem az eredményt, hanem a mutatott játékot figyeli. A tréner elmondta, a játékosok hozzáállása példaértékű, aki pedig kilátogat majd a bajnokikra, egy gyors, sikerre éhes, szerethető csapatot láthat majd.
- Tökéletesen szolgálta a felkészülésünket az Ács elleni mérkőzés. A második félidőben volt egy 15 perces periódus, amikor már azt játszották a fiúk, amit tétmeccsen is szeretnék látni. Az eredmény továbbra is másodlagos számomra, így a néhány gólos vereségből sem kell messzemenő következtetéseket levonni. Köszönjük a szurkolást a kilátogatott közönségnek - értékelt a lefújás után a fiatal edző.

Bakonyerdő Pápa - Ácsi Kinizsi SC (19:20) 33:36
V.: Andorka
kiállítás: 6 ill. 8 perc

Bakonyerdő Pápa: Baracsi, Soós (kapusok), Bors M. 9, Tolner B.1, Horváth N. 3, Kapcsándi K. 6, Palágyi Á., Sipőcz M. 1, Bors P. 3, Kondor J., Nagy P. 2, Füzi A. 2, Szakács D. 3, Cseke A. 1, Lakos Cs. 2, Stall L. 1,

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!