Könnyed dallamok a Fő téren


2015-08-30 14:17:27  | cikk: Babos Petra  | 


Könnyed dallamok a Fő téren főképe
A Bartók Béla Zeneiskola tanárai és növendékei adtak koncertet a tegnapi nyári kánikulában a Fő téren. A Glissando elnevezésű hangverseny a Fő téri Nyár 2015 című rendezvénysorozat utolsó programja volt.
Nagy Tibor, a zeneiskola tanára elmondta, nagy öröm számukra, hogy bemutatkozhatnak az iskolával a Fő téren, ahol szívesen játszanak. A glissando zenei csúsztatást jelent, e címhez igazították a repertoárt. A műsor első felében az iskola tanáraiból összeállt fuvolanégyes játszott, majd fellépett a KELLA együttes is. A programon fuvolista növendékek is bemutatkoztak, valamint Illés Csaba és Bödey Tamás klarinét duóját is meghallgathatták az érdeklődők. A könnyed koncerten többek között indulók és az olimpiai fanfár is felcsendült, amelyet a közönség vastapssal díjazott.
Nagy Tibor elmondása szerint a Fő téri Nyár elnevezésű programsorozat kiváló alkalmat biztosított a zeneiskolának arra, hogy erősítsék a komolyzene iránti érdeklődést, s kedvet ébresszenek a zenetanuláshoz.
A hangversenyt közös zenélés zárta, amelyen együtt játszott tanár és növendéke. A rendezvényt hangszersimogató kísérte, ahol az érdeklődők kipróbálhatták a nekik tetsző hangszert.
Domonkos Anna idén lesz 8. osztályos a zeneiskolában, hét éve fuvolázik, amit nagyon szeret. Anna szerint különleges, ha szabadtéren játszanak, s a Fő tér kiváló helyszín.
A tikkasztó hőségben a járókelők egy fagyi mellett hallgatták a zenei csemegét, s élvezték a nyár utolsó hétvégéjét.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!