Viharos Mágnás Miska


2015-08-16 20:58:28  | cikk: Babos Petra  | 


Viharos Mágnás Miska főképe
Az időjárás nem fogadta kegyeibe a Nyáresték az Esterházy-kastély udvarán elnevezésű programsorozat második előadását, a Mágnás Miskát, hiszen az első felvonás végére megérkezett a beígért hatalmas vihar. A kövér esőcseppek és az erős szél pillanatok alatt kisöpörte a nézőtérről a közönséget, akik a kastélyba menekültek a cikázó villámlással és félelmetes égzengéssel érkező zivatar elöl, bízva abban, hogy hamar elvonul az égi áldás és tovább folytatódhat a várva várt operett előadás.
 
A kastély udvarán felállított lelátó már a kezdés előtt jóval megtelt, hiszen sok pápai kedveli Bozsó József színművészt.
Tavaly a Marica grófnőt hozta el városunkba Bozsó József rendezésében a Turay Ida Színház, idén pedig a Magyar Zenés Színház tolmácsolásában a magyar operett-irodalom egyik legsikeresebb művét, a Mágnás Miskát mutatták be.
- Az operett mára már hungarikum, hiába született külföldön, Franciaországban és Ausztriában, mégis a legnagyobb operett szerzők magyarok voltak, akik a magyar népénekekből a pentaton hangrendszer segítségével írtak darabokat.
A Mágnás Miskát szokták Mágnes Miskának is nevezni, hiszen nagyon vonzza a nézőket, szinte minden előadásra elkel az összese jegy. Rendezőként a fő elve az volt, hogy szórakoztasson: azon felül, hogy a dalokat el kell énekelni, nívós szórakoztatást kell nyújtani. -Az operettet nem szabad félvállról kezelni – vallja Bozsó József - Azt mondják könnyű műfaj, de nem az. Itt könnyedén kell könnyű műfajt varázsolni. Drámát nem szabad csinálni az operettből, hiszen akkor elveszti a magyaros virtusát.
Bozsó József azt is elmondta, hosszú évek óta rendszeresen jár Pápára, ahová már szinte hazaérkezik, így elmondhatja, hogy egy kicsit ő is pápai.
- Nagyon szeretem Pápát. Rendkívül jó ötletnek tartom ezt a kezdeményezést, gyönyörű és hangulatos a helyszín, öröm itt játszani. A Mágnás Miskát akár díszlet nélkül is eljátszhattuk volna, hiszen olyan hátteret ad a lenyűgöző kastély - fűzte hozzá.
 
A nézősereg nem könnyen adta fel a darab félbeszakítását, a néha csendesedő viharban többször is lelkesen törölgették székeiket, miközben a szervezők a színpadot takarították, de a kitartó vihar nem kegyelmezett az előadásnak.  
A szervezők tájékoztatása szerint az előadásra megváltott jegyek a vásárlás helyszínén visszaválthatók.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!