Nézd, lassan itt az éjszaka, és végre eljutok haza, magamban Pápa ezer képével…


2015-08-15 13:12:51  | cikk: Babos Petra  | 


Nézd, lassan itt az éjszaka, és végre eljutok haza, magamban Pápa ezer képével… főképe
Teltház előtt adott emlékezetes koncertet a kellemes augusztusi éjszakában a Korál zenekar az Esterházy-kastély udvarán tegnap este. A ma is népszerű együttes koncertje volt a Nyáresték az Esterházy-kastély udvarán elnevezésű rendezvénysorozat nyitó programja. A rock együttes - melynek vezetője Balázs Fecó - legismertebb és legnépszerűbb dalaiból hozott el egy csokorra valót a pápai közönségnek.

Balázs Fecó a koncert előtt hírportálunknak elmondta, az 1960-as évek végén, még a Neotonnal járt először Pápán. Pontosan 35 évvel ezelőtt, 1981. augusztus 14-én a szabadtéri színpadon koncerteztek a Korállal, ami felejthetetlen élmény volt.
- A Korál együttes soha nem szűnt meg, csak leállt, mint a többi rock együttes az 1980-as években. Abban az időben a sitkei kápolnánál szerveztem koncerteket. A népszerű rendezvény elindítója, ma pedig tiszteletbeli elnöke vagyok, de körülbelül 10 éve kiszálltam belőle politikai okok miatt. Az 1980-as évek közepén megalakultak a látvány együttesek, s ezáltal sok rock együttes leállt. Nekem szerencsés helyzetem volt, mivel én billentyűs vagyok, s ez sokoldalúbb tevékenység. Mivel komolyzenei végzettségem van, sok filmzenét írtam a 80-as években. Aztán 90-es években kezdtek a rock együttesek visszaszivárogni, így a Korál is.
Az a közönség, amely velük együtt nőtt fel, végigkövethette az együttes útját, immáron 40 éve.
- Az elmúlt 8-10 évben Magyarországon megszűnt a CD kiadás, ma már csak azok adnak ki lemezt, akik koncertet is tudnak vállalni, tehát, akik aktívan játszanak. Az utolsó lemez, az Évszakok, ami nemrégiben jelent meg, egy internetes felhívásra született. Így azok a dalok kerültek fel a korongra, amelyet a közönség szeret, kért. Hogy új CD  lesz-e még, azt nem tudom, de tervezzük. Sok élmény ért bennünket az utóbbi időkben, így kezdenek érlelődni a dalok, de az biztos, hogy egy-két dal hallható lesz a decemberi musical bemutatón, ahol régi Korál és Balázs Fecó slágerek csendülnek fel új dalok mellett – mondta az énekes. Balázs Fecó elárulta azt is, ő nem a celeb világban nőtt fel, de igyekszik a kor kihívásainak megfelelni, jelen van az interneten és a legnépszerűbb közösségi oldalon is, amelyet a fia kezel. Az együttes énekese rendkívül jó helyszínnek találta a kastély udvart, hiszen ez egy különleges közeg, ami nagyon szépen megújult. A jól ismert dalokat a közönség együtt énekelte az együttessel, majd vastapssal díjazták a több mint másfél órás zenei élményt, amit Balázs Fecó egy jelképes osztálytalálkozónak nevezett. A koncert végén a közönség szinte megrohamozta a színpadot, hogy autogramot és közös fotót kérjen a tagokkal.

A szabadtéri rendezvénysorozat következő előadása ma 20 órától lesz látható, amikor is az operett szerelemeseit várják a Magyar Zenés Színház előadásában színpadra állított Mágnes Miska című darabra.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!