33 méter magas lesz és körpanorámás rálátást biztosít majd a reptér új irányítótornya


2015-08-14 23:32:41  | cikk: pt  | fotó: pt  | 


33 méter magas lesz és körpanorámás rálátást biztosít majd a reptér új irányítótornya főképe
Bepillantást engedett a Magyar Honvédség az MH Pápa Bázisrepülőtér új repülésirányító tornyát érintő építési munkálatok készültségébe, a beruházás jelentőségébe. Mint azt Gangler László ezredes, a katonai támaszpont parancsnoka elmondta, a reptér egy hosszú távú, 2022-ig tartó fejlesztési tervnek, koncepciónak a helyszíne. Ez a fejlesztés többek között az úgynevezett nehézsúlyú repülőgépek fogadásának és földi mozgatásának, a nagy mennyiségű áru, illetve a nagy létszámú személyszállítás megvalósításának terén jelent majd jelentős képességnövekedéseket a bázis számára – tájékoztatott a katonai vezető.
Ehhez kapcsolódóan kifejtette, egy repülésirányító toronynak biztosítania kell az összeköttetést, a rádiókapcsolatot a levegőben lévő repülőgépekkel, miközben folyamatosan körpanorámás kilátást kell nyújtania a repülőtér teljes munkaterületére. – A korábbi irányítótornyunk ezt csak korlátozottan tudta biztosítani. Ennek a létesítmények a magassága 14 méter, és nem biztosít körkörös kilátást a repülőtérre. Ezzel szemben az új toronyban az irányítószem magassága 33 méter lesz, innen pedig tökéletes rálátás nyílik majd a teljes munkaterületre – mutatott rá Gangler László. Hozzáfűzte, az új létesítmény korszerű munkafeltételeket fog biztosítani az irányító személyzetnek.
Az ezredestől megtudtuk, hogy az irányítótorony építési munkáit két fázisra bontották: első körben a régi torony tetejéről áttelepítették a rádiótechnikai és az egyéb műszaki eszközöket, majd áprilisban a második szakasszal elindult az új objektum építése. A tervek szerint a pápai légikikötő új repülésirányító tornyát az év végére használatba vehetik. – Egy repülésirányító torony nem csupán néhány esztendőre épül. Ez az építmény legalább 50 évre fogja meghatározni a repülőtér arculatát és az itt folyó munkát – fogalmazott a Gangler László. A 83-as főút napirenden lévő fejlesztésére utalva megjegyezte, a fejlesztési tervek között szerepel továbbá a repülőtér jobb megközelíthetőségének biztosítása is.
– Az építkezés ideje alatt természetesen nem áll meg az élet a reptéren, zavartalanul folytatódik a légforgalmi szolgáltatás biztosítása – hangsúlyozta Bódai Miklós százados, majd elárulta, hogy technikai szempontból az új és a régi torony párhuzamosan fog működni. – Nem tervezünk szünetet. Ezzel az a célunk, hogy az új irányítótorony a megfelelő teszteken, próbaüzemen átesve minél előbb képes legyen kiszolgálni és folyamatosan biztosítani a repülőtér működését, a légi forgalom áramlását – mondta a százados.
Hazánk a NATO tagjaként vállalta, hogy folyamatosan fejleszti az ország és honvédsége védelmi képességeit – emlékeztetett Sáfár Albert dandártábornok, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság légierő haderőnem főnöke. Elmondta, ennek a vállalásnak egyik fontos része a pápai repülőtér fejlesztése, aminek egyik eleme az új repülésirányító torony megépítése. – A pápai katonai bázis kiemelt fontosságú a magyar légierő, illetve az ország szempontjából, és a jelentőségét mutatja például az is, hogy helyet biztosít a nemzetközi Nehéz Légiszállító Ezrednek – fogalmazott Sáfár Albert.

Képek:


Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!