Bemutatkozott az új megyei katasztrófavédelmi igazgató


2015-08-14 23:09:03  | cikk: HuHa  | 


Bemutatkozott az új megyei katasztrófavédelmi igazgató főképe
Új igazgatója van a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságnak. Dányi Bélát július 15-ei hatállyal nevezte ki a belügyminiszter a szervezet élére Németh Tamás korábbi igazgató sajnálatos halálát követően. Az új igazgató szolgálatba lépése óta megismerkedett a megyei kirendeltségekkel, most pedig a települések önkormányzataival vette fel a kapcsolatot. A héten Pápán járt, a Városházán Áldozó Tamás polgármester fogadta és egyeztetett az ezredessel. Megbeszélésüket követően Dányi Béla bemutatkozott a sajtó képviselőinek is.

Mint megtudtuk, az 57 éves ezredes Veszprém megyei pozícióját megelőzően 2007-től a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyetteseként dolgozott, korábban pedig polgári védelmi szervezetek vezetői tisztségét látta el. A katonai és rendvédelmi vezetői, polgári védelmi és katasztrófavédelmi tervezési, szervezési, irányítási tapasztalatokkal rendelkező szakemberhez tartozott előző szolgálati helyén a szakmai munka irányítása az egész megye területén, korábbi polgári védelmi vezetői feladatai során pedig több katasztrófahelyzetben, főként árvizek idején látott el irányító feladatokat, de dolgozott a kolontári vörösiszap katasztrófa következményeinek felszámolásában és a 2013. márciusi rendkívüli hóhelyzet okozta károk elhárításában is.

Új beosztása kapcsán úgy nyilatkozott, kinevezése óta megismerkedett az igazgatóság tevékenységével, a kirendeltségek munkájával és úgy látja, elődje, Németh Tamás ezredes jó szervezet épített fel, jól választotta meg a vezetőket, akik megértették a katasztrófavédelem célkitűzéseit és irányításukkal hatékony megelőző szakmai munka folyik.

Pápa polgármesterénél tett látogatásáról elmondta, arról tárgyaltak, hogy célja, a jó kapcsolat fenntartása az együttműködő szervezetekkel, ezen belül az önkormányzattal, és olyan korrekt együttműködésben gondolkodik, mely mindenki számára megelégedéssel bír.
-Arra bíztatom kollégáimat, hogy keressük azokat az újabb kihívásokat, lehetőségeket, melyek ebben az együttműködésben rejlenek még – fogalmazott.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!