Látogatottsági csúcsok a Várkertfürdőben


2015-08-14 21:33:22  | cikk: HuHa  | 


Látogatottsági csúcsok a Várkertfürdőben főképe
Pünkösdkor kezdődött az idei strandszezon a Várkertfürdőben, s azóta 110 ezer vendéget fogadtak a létesítményben, ez több mint a tavalyi esztendőben – derült ki a Várkertfürdő vezérigazgatójának sajtótájékoztatójából. Nagy Zsolt elmondta, a vendéglétszám augusztus elejére meghaladta az előző év hasonló időszakának forgalmát, a július pedig kiemelkedően jó eredményeket hozott. A forró nyári hónapban több mint 54 ezren keresték fel a fürdőt, hogy szabadságuk idejét, pihenőnapjukat a strandon töltsék. Ez 10 százalékkal több, mint egy évvel ezelőtt. A vendégek egyharmada pápai lakos, ami szép eredmény, de az igazgató még szeretne ezen az arányon javítani. A vidéki látogatók többsége pedig Veszprém, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Vas megyéből érkezett – közölte.
-Sok látogatónk van Budapestről, Székesfehérvárról, a Balaton északi partjáról, de még Sárvárról is, ahol ugyancsak van egy nagy fürdőkomplexum – fogalmazott. A vezérigazgató hozzátette, a tavalyinál nagyobb forgalom egyrészt a forró nyárnak köszönhető, de igyekeznek a szolgáltatások minőségét is javítani és nagyobb személyzettel kiszolgálni az igényeket.

A sajtótájékoztatón arról is szó esett, hogy a Várkertfürdőben vendégelégedettségi felmérés zajlik, melynek első eredményei a látogatók elégedettségére utalnak. Az önkéntesen kitölthető kérdőíven a fürdő szolgáltatásainak minőségét, ár-érték arányát, a munkatársak segítőkészségét és a létesítmény tisztaságát értékelik a vendégek, és valamennyi kérdésre közel 90 százalékban 4-es és 5-ös értékelést kaptak az ötös skálán.
-A kérdőívet kitöltők több mint 50 százaléka jellemzően 5-ösre értékelte a Várkertfürdőt, közel 40 százalékuk pedig 4-es osztályzatot adott a feltett kérdésekre. Ezek a számok nagyon bizalomkeltőek.

Az új igazgató azt is elmondta, a Várkertfürdőben műszaki és szervezeti áttekintést végez szakemberek bevonásával, ennek eredményeiről első körben a fő tulajdonos önkormányzatot fogja tájékoztatni.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!