Négy pápai érem a kalapácsvető emlékversenyen


2015-08-13 13:27:11  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: Füredi Zoltán  | 


Négy pápai érem a kalapácsvető emlékversenyen főképe
Augusztus első hétvégéjén négyfős pápai csapat vett részt a hagyományos dr. Papp Pál - Csermák József kalapácsvető emlékversenyen. Tapolca városa évről-évre kalapácsvető-versennyel is emlékezik a város atlétikai életének két meghatározó alakjára, dr. Papp Pálra, illetve a sportág helsinki olimpiai bajnokára, Csermák Józsefre. A Pápai SE dobói öt kategóriában léptek a dobókörbe, a bajnokságon a gyermekek, az újoncok, a serdülők, az ifjúságiak és a juniorok között Tóth Richárdnak, Molnár Dánielnek, Sztupák Lászlónak és Csébi Fruzsinának szoríthattunk. Teljesítményüket Kis Károly, a PSE edzője értékelte.
- Betegségek miatt ezúttal kisebb létszámmal vettünk részt a nagy hagyományokkal rendelkező versenyen, melyen a 2004-ben születettek mezőnyében Tóth Richárd (39,14 méter), és a 2003-as születésűeknél Molnár Dániel (35,42 méter) is megjavította egyéni csúcsát, Dániel ráadásul betegen versenyzett, eredménye ezért is megsüvegelendő. Az újoncoknál Sztupák László a két kilogrammos szert 53,96 méterre hajította, jutalma egy bronzérem lett. A sportoló a serdülőknél is megmérette magát, 45,73 méteres eredménye jóval elmarad az 50 méter fölötti legjobbjától, de így is sikerült a legjobb nyolcba beverekednie magát. Csébi Fruzsinát az ifjúságiaknál az a két szombathelyi versenyző előzte meg, akik már az országos bajnokságon is jobbnak bizonyultak nála, 55,24-el a dobogó legalsó fokára állhatott fel, a junioroknál négy kilogrammos szerrel, 44,19-cel hatodik lett.
Kis Károly elmondta, Nagy Gergely és Csébi Fruzsina a tapolcai küzdelmek után a székesfehérvári magyar bajnokságra utazott, ahol nagy hőségben Gergely beállította idei legjobbját (62,44), ami a hetedik pozícióhoz volt elég, Csébi Fruzsina - bár javított tapolcai eredményén (46,44) - másfél méterrel azonban lemaradt a nyolcas döntőről, végül a 10. helyen zárt.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!