Kassán bajnokok lehetnek Klausz Kristófék


2015-08-13 12:55:20  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Kassán bajnokok lehetnek Klausz Kristófék főképe
Az elmúlt hétvégén Ausztriában, a Weiz Rallyn állt rajthoz Klausz Kristóf és Kecskeméti Balázs. A Renault Clio R3-mal versenyző alakulat számára fontos mérföldkő lehetett volna ez a futam, hiszen ha dobogós helyezést érnek el, akkor osztrák bajnokként térhettek volna haza. A műszaki hibák miatt ez most nem sikerült, de az augusztus 14-16-ai Kassa Rallyn megvan erre az esélyük, a magyar 2WD értékelésben. Klausz Kristóf vegyes érzésekkel elevenítette fel a futamot.
- Hamar utolért bennünket a technika ördöge, ugyanis már az első gyorsasági szakaszon probléma adódott a Renault-val. Mindössze a második kilométerig jutottunk, amikor ki kellett állnunk, és vissza kellett vinnünk az autót a szervizbe. A csapat másnap hajnali kettőig kereste a hibát és dolgozott annak megoldásán – mint kiderült, a motorvezérlővel akadtak gondok. A szerviz áldozatos munkájának köszönhetően – amit ezúton is köszönök – szombaton visszaállhattunk a versenybe, és a szuperrally szabályainak értelmében folytathattuk az autózást. Mivel pénteken egy szakaszt sem tudtunk teljesíteni, ezért 4x5 perces büntetés hátrányban voltunk a többiekhez képest. Ennek tükrében úgy fogtuk fel a dolgot, hogy a verseny további részében csak jól szeretnénk érezni magunkat, és gyűjteni szeretnénk a kilométereket illetve a tapasztalatokat. A másnap sem volt azonban problémamentes: a kuplung makacskodott, és csak önindítóval tudtunk rajtolni a Renault-val, ami szintén pár másodperces hátrányt jelentett számunkra a rajtokban. A szombati első kör után a csapat ezt a problémát is orvosolta, és a futam hátralévő részében már versenyképes időket tudtunk autózni az ellenfelekkel. Az egyes szakaszokon abszolút hatodik illetve kategória első időket is elértünk. A junior értékelésben még így is sikerült felérnünk az ötödik helyre, ami újabb bajnoki pontokat jelentett számunkra. A vezető pozíciót meg tudtuk tartani, ami öröm, viszont ha előrébb végeztünk volna, akkor már bajnokként jöhettünk volna haza Ausztriából. A döntés azonban az utolsó két fordulóra marad, ami így igazán izgalmas lesz.
Kecskeméti Balázs navigátort a hétvégi versenyről és az előttük álló feladatokról kérdeztük.
- A Weiz rallyn 82 páros állt rajthoz ezen a versenyen, s ebből 44 duó a 2WD kategóriában. Összesen nyolcféle szakaszon kellett autóznunk, amik rendesen próbára tették az indulókat. Hiába jártunk korábban mi is ezen a versenyen, egyáltalán nem jelentett számunkra előnyt, hiszen több gyorsot más irányba kellett teljesíteni, valamint volt olyan, ami teljesen új is volt az egész mezőny számára. Vegyes érzelmekkel teli volt számomra azonban ez a futam, ugyanis sok műszaki hibával küzdöttünk, viszont amikor elkerült bennünket a technika ördöge, akkor nagyon jó időket tudtunk autózni. Amikor tökéletes volt a kocsi, akkor szakaszokat is tudtunk nyerni a kétkerekesek kategóriájában, és ez bíztató jel arra nézve, hogy jó irányba haladunk, folyamatosan fejlődünk. Nincs sok pihenés számunkra, hiszen a hétvégén újra a magyar bajnokságban fogunk szerencsét próbálni. Bízunk benne, hogy most minden hiba kijött a Renault-n, ami csak kijöhetett és ezeket sikerült is teljesen helyrehozni annak érdekében, hogy Kassán sikerünk lehessen. Ha hozzánk képest, Borbás Szabolcs nem gyűjt 6 pontnál többet a magyar-szlovák bajnokin, akkor jövő hétvégén már a magyar kétkerekes mezőny bajnokaiként térhetünk haza. Tavaly nyerni tudtunk itt, s ezt az eredményt szeretnénk most is megismételni.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!