Kiemelt projekt lett a 83-as út fejlesztése


2015-08-12 21:54:42  | cikk: pt  | 


Kiemelt projekt lett a 83-as út fejlesztése főképe
Az augusztus 7-én született kormányhatározatnak köszönhetően egy leágazással bővül a 83-as főút fejlesztésének terve: az MH Pápa Bázisrepülőtér jobb megközelíthetőségének érdekékben új pályatestet, míg a vasút fölé felüljárót építenek mintegy másfél milliárd forintból, így lehet majd eljutni a katonai bázisra – jelentette be Kovács Zoltán államtitkár, országgyűlési képviselő a városházán. Mint mondta, a régóta várt nagyszabású beruházást kiemelt projektté nyilvánította a kormány, ez pedig azt jelenti, hogy az engedélyezési és az egyéb eljárások határidejei körülbelül a felére rövidülnek.
– Az biztos, hogy a mostani döntések jelentős mértékben felgyorsítják a munkálatok előkészítését és az útépítés kezdetét – húzta alá az államtitkár, majd megjegyezte, a 83-as út európai uniós támogatási forrásból történő rekonstrukcióját többek között Kövér László házelnök is támogatta. Kovács Zoltántól megtudtuk, az egyelőre kérdéses, hogy kétszer egy-, vagy kétszer kétsávos utat építenek majd, illetve még nem lehet megjósolni a kivitelezés kezdetét sem.

Áldozó Tamás, Pápa polgármestere rámutatott, a 83-as út ügye egy kormányzati ciklusokon átívelő történet, amelyben mindenkinek megvan a maga szerepe. A városvezető ezzel a kormány, az országgyűlési képviselők, az érintett önkormányzatok, valamint a magyar és külföldi katonák közti együttműködésre, a közös cél érdekében tett együttes fellépésre utalt. Kiemelte, Pápa városának számos előnye származik az új 83-as főút megépítéséből.
– Az a személy- és teherforgalom, amely a Bázisrepülőtér miatt terhelte Pápa útjait, új útvonalra, a város határain kívülre helyeződik majd. Nagyobb összefüggésben pedig a beruházás azt jelenti, hogy az M1-es autópálya, így a győri ipari térség és Pápa között jóval könnyebbé, gyorsabbá válhat a közlekedés. A potenciális vendégkörünk ismeretében ez gazdaságilag nagyon sokat jelenthet a városnak – fogalmazott Áldozó Tamás.

Képek:


Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!