Határon túli tornákon szerepelt a PELC


2015-08-12 13:08:12  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Határon túli tornákon szerepelt a PELC főképe
Augusztus első két hétvégéjén a Pápai Egyesített Labdarúgó Club utánpótlás csapatai három felkészülési tornán léptek küzdőtérre. A sort a 2000-es korosztály indította, a fiatalok a Dunaszerdahelytől három kilométerre található Nagyabonyba utaztak, ahol a hatcsapatos Biopulse Kupán vettek részt. Az U15-ös gárda a Dunaújvárostól elszenvedett vereség után hét góllal legyőzte az STK Samorin (Nádszeg) együttesét, így a bronzmeccsen a KFC Komarnoval találkoztak. A helyosztó meccs 3-2-es komáromi sikerrel zárult, a megszerzett negyedik hellyel Orovecz András nem volt elégedett, de mint mondta, a torna nagyon jól illeszkedett a felkészülésükbe. Szintén a Dunaszerdahelyi járásba utazott az U13-as alakulat, Pódafán Komáromot és Dunaújvárost is legyőzték Forsthoffer Tibor tanítványai, Nádszegtől viszont vereséget szenvedtek, ennek ellenére a körbeverések miatt a másnapi döntőbe így is bejutott a PELC, útjukba ismét Nádszeg került. A pápaiaknak sikerült a visszavágás, 5-2-es sikerükkel tornagyőzelmet ünnepelhettek.

- 7+1-es felállásban az első nap három mérkőzést játszottunk. Kapusposzton biztosak voltunk, azonban a védelem több esetben is bizonytalankodott. A gyakorolt mozgásokat, passzokat próbáltuk megvalósítani, szélekre vinni a játékot, a centert, irányító-szélsőt megjátszani. Talán a szombati harmadik mérkőzésen fáradtak voltunk, hiszen a kapott góloknál a párharcokat elvesztettük és futásban is megvertek bennünket. A döntőben ugyanezzel a csapattal mérkőztünk, és szép játékkal küzdelmes első félidő (2-2) után 5-2 re nyertünk - nyilatkozta Forsthoffer Tibor.

Augusztus 8-án a Dunaszerdahelyi Atlétikai Club (DAC) tornáján rúgták a bőrt az U12-es fiatalok. Lantai Balázs fiainak nem termett sok babér, mindhárom összecsapásukon alulmaradtak, igaz az eredmény másodlagos volt, a gyerekeknek elsősorban a fejlődés volt a fő szempont.

- Az ellenfelek javarésze 2004-es volt, ennélfogva erőteljesebb és főként dinamikusabbak voltak, a párharcokat 70 százalékát megnyerték. A területszűkítéseket nem mindig sikerült megvalósítani, a védekezést a két ék próbálta megoldani, de sokszor lemaradtak a visszazárkózásról. Amikor túlságosan fent volt a csapat az ellenfelek gyors játékosai rendre lefutottak bennünket. A kért labdakihozatalokat jó pár alkalommal sikerült megoldani, amikor szervezetten, pozíciótartással védekeztünk nehezen törték át a védelmet. Egyetlen pontrúgásból és szögletből kaptunk csak gólt, a körülményes befejezés miatt jó pár lehetőséget elhibáztunk – értékelt a PELC trénere.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!