A „legvitézebb huszár”


2010-03-19 13:04:53  | cikk: mo  | fotó: mo  | 


A „legvitézebb huszár” főképe
Varga Kálmán tartalékos főhadnagy, volt századparancsnok, egykori pápai pedagógus idén 99. évébe lépett. Az egykori parancsnokot ez alkalomból dr. Kovács Zoltán Pápa város nagy ezüstérmével, Tömböl László, a Honvédelmi Minisztérium Honvéd Vezérkar főnöke pedig a „Legvitézebb huszár pisztolyával”, vagyis egy gárdatiszti pisztoly díszes változatával ajándékozta meg a város és a haza érdekében végzett tettei elismeréseként. Az alkalmon részt vett a Pápai Huszáregyesület elnöke, Bolla Kálmán és titkára, Tóth Kálmán, valamint Kontrát Károly országgyűlési képviselő. A vendégek otthonában köszöntötték Varga Kálmánt felesége és lánya társaságában. 
Varga Kálmán szülei 4. gyermekeként jött a világra 1911 szeptember 22-én, 6 testvére közül már csak ő él. 1934-ben vonult be katonának, 10 évig szolgált. 1944 júniusában a 7. hadosztály bal szárnyán szakasz-, majd századparancsnokként harcolt a fronton. Egységéből öten maradtak életben – emlékezett vissza az egykori parancsnok.
Varga Kálmán a katonai hagyományőrzést máig szívügyének tekinti, a frontról visszatérte után született verseit számos ünnepélyen szavalta el a városban. A II. világháború befejezése után visszatért eredeti foglalkozásához, a tanításhoz. 56 évig dolgozott kémia-biológia szakos pedagógusként és évtizedeken keresztül megyei szakfelügyelőként is tevékenykedett.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!